Zenemlék- Borostyán dallamok

2012. július 09.

Hogy mit jelent a cím? Nos az Amber-sorozatra utaltunk vele, amely trilógiának készült, de csak két rész készült el belőle 1992-ben és 93-ban. Mivel részben a korábbi Műfajmustra posztban (Belső nézetes fantasy szerepjátékok) is szerepelhetett volna, most zenéik miatt kerülnek felidézésre.

Amberstar (1992- Amiga, Atari ST, MS-DOS)

amberstar.jpgAz első rész, hiszen a fejlesztő Thalion Software (egy 1988-ban, német Atari demoscenerek által létrehozott cég) trilógiában gondolkodott.

Maga a játék egy szerepjáték, ahol a külső terepeken felső nézetből barangolhatunk, míg városokban és labirintusokban a már ismert belső nézet veszi át annak helyét.
A harc kör-alapú, és bár kezdetben egyedül harcolunk, később csapattagokkal kiegészülve kereshetjük az Amberstar amulett tizenhárom darabját, hogy újra bezárhassuk börtönébe a gonosz Lord Tarbost.

A játék MS-DOS alatt így néz ki: (link)

A játék zenéjét a fejlesztő csapat tagja, az Atari ST egyik leghíresebb zenésze, Jochen Hippel készítette, aki pl. saját zenei fájlformátumot is létrehozott, zenei programokkal egyetemben. Plusz néhány Atari program Amigára portolását is neki köszönhetjük. Ismert a különböző platformok (C64, Atari ST, Amiga) közti konvertálásairól zenei téren. Az Amberstar zenéjét az egyik legjobb művének tartják.

Amberstar főcímzene

Mivel az összes zene fenn van Youtube-on, sőt le is szedhető a játékfejlesztő oldaláról, több videót nem linkelek be, de a poszt végén felsorolásra kerülnek az oldalcímek.

 
Ambermoon (1993- Amiga)

ambermoon.jpgA befejezetlen trilógia második része 1993-ból, immáron csak Amiga platformra. A történet az előző rész után 90 évvel játszódik, vagyis az Amberstar hősének unokája szerepét vesszük magunkra. A grafika hasonlatos az előző részhez, vagyis néhány épület és a külső területeken 2D-s felső nézetben, míg a városokban, labirintusokban belső nézetben kalandozhatunk. Játékmenet itt: (link)
A kiadás után, 1994-ben a fejlesztő cég megszűnt, és bár az eredeti német kiadás idején az angol verzió készen volt, hivatalos kiadásra soha nem került, csak később jutott el az interneten az érdeklődőkhöz (méghozzá a némettől frissebb verzió). Tervbe volt véve Atari és MS-DOS változat is, de a már említettek miatt ezek nem készültek el.

A cég néhány alkalmazottja később a Blue Byte cégnél helyezkedett el, ahol pár év múlva, 2000-ben megjelent az Albion című játék MS-DOS alá. Ez a játék tekinthető az Ambermoon nem hivatalos kvázi-folytatásának, hiszen a játék formátumát onnan vették, ha a történet és a koncepció részben különbözhet is.


Ambermoon zenei téma

A játék zenéjét Matthias Steinwachs szerezte, aki a kilencvenes évektől néhány változatos játék zenéjének elkészítésében vett részt. Mivel az összes zene fenn van Youtube-on, sőt le is szedhető a játékfejlesztő oldaláról, több videót nem linkelek be, de a poszt végén felsorolásra kerülnek az oldalcímek.

Egy-két remixvideót azért még beszúrok a végére:)

Amberstar Fanfares remix (link)
Amberstar title theme remix (link)
Amberstar Ambertrance OCremix (link)

Médiaszekció:

Thalion webshrine, a fejlesztőcég oldala, játékokkal, zenékkel, letölthetőek (link)
Amberstar letöltése az előző oldalon (link)
Amberstar zenék letöltése az előző oldalon (link)
Ambermoon letöltése az előző oldalon (link)
Ambermoon zenék letöltése az előző oldalon (link)

Amberstar Youtube lejátszási lista (link)
Ambermoon Youtube lejátszási lista (link)

Jochen Hippel rajongói oldal (link)
Matthias Steinwach oldala (link)

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr774635919

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása