Zenemlék- The Bitmap Brothers

2013. július 21.

Most nem konkrétan egy játék zenéjéről, hanem egy olyan fejlesztőcsapat játékainak zenéiről lesz szó, amely csapatnak több kellően ismert vizuális- és audioélményt is nyújtó játék fejlesztése írható a nevére. Az adott fejlesztőgárda neve talán nem cseng ismerősen, de ahogy azok a bizonyos melódiák felcsendülnek, biztos leesik majd a tantusz :)

A fejlesztők The Bitmap Brothers néven (Steve Kelly, Mike Montgomery és Eric Matthews) 1987-ban alakultak meg Angliában, hogy különféle stílusú jól megszerkesztett játékaikkal emlékezeteset alkossanak a 8-16-32 bites korszakban, az egyik híresebb Amiga/Atari brit fejlesztőbrigádként.
Szakítva az addigi "hagyománnyal", játékfejlesztőként már a kezdetekben kellő felhajtást generáltak maguk körül, hogy az akkor még nem megjelent játékaikat kellően keressék majd. Nem csak fejlesztőként akartak szerepelni, hanem híres fejlesztőként - akkoriban minden hírnevet a kiadók szereztek meg, nem igazán törődtek azzal, hogy kicsoda csinálta a programokat, a kiadó neve adott el mindent - sőt ugye a kiadó vezetői üzletemberek voltak, többször nem értettek igazán a dolgokhoz, a lényeg számukra a pénzbevétel volt.
Később 1990-ben mondjuk ők is karöltve egy kiadóval új céget alapítottak saját játékaik (és remek egyéb játékok) kiadására Renegade Software névvel. Áldásos tevékenységüket 1995-ig végezték, amikor (illetve 97-ben) egy másik cég megvásárolta a kiadót.
És bár PC-re is fejlesztettek (legutolsó új játékuk 2003-ban), azok nem érték el a korábbi sikereket - ez idő tájt kezdték átportolni régi híres játékaikat iPhone, iPad, Android platformokra.

Jelen írásban az 1996 előtt kiadott sikerekre térünk ki, amelyek zeneileg is jónak mondhatóak (az egyik első cég volt, amely játékában licenszelt külső zeneszámot használt fel). Bár ami azt illeti, a kritériumnak szinte az összes (itt felsorolt) ekkori játék megfelel. A nem szereplő játékok nem hiányosságok, hanem a rovat kritériumának nem felelnek meg teljes mértékben.

Xenon sorozat

xenon.jpgA fejlesztők első kiadott játéka (1988. január) a Xenon névvel ellátott shoot'em up. Elsőnek Atari ST gépre adták ki, de ezt gyorsan követték az Amiga, C64, ZX Spectrum, DOS, MSX, Amstrad CPC változatok. Eredetileg Kelly X néven készült, de az Atari ST béta-változatának kiszivárogtatása után ezt megváltoztatták Xenonra.

A pletykák szerint pont a kiadó volt a kiszivárogtató - de lényeg, hogy első játékuk remek volt, sikeres a vásárlók és a kritikusok irányában is.

A négy szintes játékban nem csupán űrrepülővel, hanem tank módba váltva a talajszinten is harcolni lehetett- a többi átlagos shoot'em up játékkal szemben több irányban is mozogva.
Atari gameplay (link)
C64 gameplay (link)

Miután szerepelt a Get Fresh gyermek-ifjúsági műsorban, mint telefonon át játszható változat, még sikeresebbé vált.

A játék zenéjét eredetileg David Whittaker szerezte, sőt több változat konverzióját is ő végezte el az Atari változatból, amelyet itt lentebb meg is lehet hallgatni.

xenon2.jpgAz (egy évvel később megjelent) második rész, a Xenon 2: Megablast (bár nem ők programozták) sokkal ismertebbnek (és a korszak legnehezebb shoot 'em up játékának) mondható.

Először ugyanúgy Atari ST és Amiga számítógépekre jelent meg, majd jöttek a konverziók: DOS, Sega Master System/Megadrive, Acorn Archimedes, CDTV, Gameboy, NEC és Sharp platformokra.

A játék az előd nyomdokain járva még több hangsúlyt fektetett (és ez meg is látszik) a képi megjelenítésbe és a hanghatásokra. Bár a játék végén egy igen semmitmondó outro a nehéz játék végigvitelének jutalma - ez az egyik negatívuma.
A másik, hogy a továbbjutáshoz fontos kreditmennyiség számlálója pont a későbbi pályákon túlcsordulás miatt képes volt túlpördülni a nullán - így téve szinte folytathatatlanná.

Az egyik első olyan játékprogram volt, amelyben szerepelt egy valódi szám, digitalizált és felismerhető formában.
A fejlesztők egy akkortájt megjelent számot vettek alapul; Tim Simenon brit zenész (Bomb the Bass) feldolgozását, amelyet John Carpenter 1976-os akcióthrillerjének főcímzenéjéből (illetve a basszus-szekcióból, link) készített, Megablast (Hip Hop On Precinct 13) címmel (link).

Ebből készült a játékhoz két változat: a betöltő képernyőhöz egy majdnem teljes változat, míg egy egyszerűsített a játék háttérzenéjének. David Whittaker a szám részeit samplerezve és digitalizálva hozta létre a számítógépes változatokhoz, míg a konzolváltozatoknál jóval egyszerűbb, az ott megszokott minőségű változatok készültek. Ezek megnézése előtt néhány gameplay videó, először nagyképernyőn az Amiga longplay, amiben szépen hallható az ominózus loading theme...


Van még itt Megadrive (link), illetve Amiga CDTV változat is (CD-ről töltő zenével - mégse volt sikeres ezen a platformon (link), Gameboy (link) változat.

Összehasonlításul itt az Atari intro (link), DOS intro (link) is. Érdekesség, hogy a DOS változatnál alapból ki volt kapcsolva a hang - bár a speakeres változat mellett használható volt az Adlib hangkártya.

Most pedig a kedvelt zenék sajátja, a remix/feldolgozás szekció! :)

- Xenon 2 "The real megablast"- Amigaremix / Michael Gibs 2009 (link)
- Megablast CDTV remix (bár megjelent, de mégis remix) (link)
- Xenon II Megablast - daXX step 2 dub REMIX (link)
- Plusz ráadás, a Carpenter film zenéjének hivatalos disco változata:) (link)

A Xenon 2000: Project PCF ingyenes PC játék (2000) a Xenon 2 felújítása- vagyis csak az első pályája, amelyben mind képileg, mind hangzásilag változások történtek. A teljesség igénye nélkül csak egy gameplay-linket kap (link).

Speedball sorozat

speedball.jpgMég a kezdetekkor az első kiadójuk érdekelt volt egy teniszjátékban is, de a játék fejlesztése közben félúton meggondolta magát.

Így egy félkész játékkal (és a beleölt munkával) a kezükben a fejlesztők nagy léptékű grafikai újítással átalakították a programot a híres Speedball első részévé, amely 1988-ban jelent meg Amiga, Atari ST, Commodore 64, Master System, NES (Klashball néven), valamint DOS rendszerekre. A játék egy jövőben játszódó brutális sport- a kézilabda és a jégkorong elemeit is ötvözi (nem hivatalosan a Rollerball filmre hajaz).

A sorozat hivatalosan (a fejlesztők irányából) két részből áll, de azóta készültek felújítások és egyéb változatok is. Elsősorban az első két részről lesz szó, de röviden megemlítésre kerülnek az utána megjelentek is.

Kezdetnek egy kis Amiga intro és játékmenet, ahol szépen hallható a David Whittaker által szerzett pörgős szám.

A főcímzene C64 (link),  Master System (link) alatt, illetve a karcosabb Atari, eredeti változat (link)

- Speedball remix by Kraku (link)
- Speedball metal (link)
- OverClocked ReMix - Marsland Brotherhood (link)

speedball2.jpgA Speedball második része az elsőnél is nagyobb siker volt, többek emlékeiben ez maradt meg, vagy homályosította el az első részt. Ennek alapján készültek a későbbi feldolgozások is nagy részben (lásd lentebb).

A Speedball 2 (avagy Speedball 2: Brutal Deluxe) 1990-ben jelent meg az előzőnél több platformra: ismét csak Atari ST volt az első változat, majd követte a többi; Amiga / CD32, NES, C64, DOS, Sega Megadrive / Master System, Game Boy / Game Boy Advance. Természetesen nem egymás után közvetlen, hiszen Sega gépekre 1-2 évre rá, CD32 változat 1995-ben, az utolsó GBA változat pedig már 2001-ben jelent meg a játékból.

A Simon Rogers, illetve Martin Walker, Richard Joseph, David Whittaker (plusz mások) nevekkel fémjelzett (platformfüggő) zenét még többen ismerhetik - 1991-ben a Joystick Award legjobb játékzenei díját is megnyerte.

Amiga / Atari ST játékmenet összehasonlító (link), DOS változat (link), C64 gameplay (link), illetve a szinte más Amiga CD32 változat (link)
Sega Megadrive zene és gameplay (link), Master System intro (link),

Speedball 2 Brutal Method SNeaR remix (link)
Speedball 2 (Randomatik Blast RMX) (link)

Gungung remix

További részek és feldolgozások

Speedball 2100
Sony Playstation konzolra 2000-ben megjelent Speedball 2 feldolgozás (link) - az eredeti játék háromdimenziós újragondolása volt, de nélkülözte azt a játéksebességet és játékmenetet, amelyet az képviselt.

Speedball 2: Brutal Deluxe (XBOX Live Arcade)
XBOX rendszerre (link) 2007-ben megjelent feljavított kiadás, az eredeti elemek megtartása mellett 3D látványvilággal különös elegyet alkotva.

Speedball 2: Tournament
A Windows változat 2007-ből (link), amely az eredeti elgondolás van továbbfejlesztve: a különféle lehetőségek, beállítások behozásával. A játék a mai sportjátékokhoz hasonló módon fut- szóval nem a felülnézetes megoldással.

Speedball Evolution
2011-es játék iOS rendszerű gépekre (iPhone, iPad, link), több személyes játékmóddal (multiplayer). Ez nyúlik leginkább vissza az eredethez - a nézetet meghagyva a grafikai elemek javításával "újítja" a programot. Továbbá elérhető PSP, Playstation 3 platformon is.

Gods

Itt most nem konkrét sorozatról, hanem egy játék zenéjéről lesz szó, amely szintén megérte a pénzét :) A Gods című akció platformjáték 1991-ben jelent meg Atari ST, Amiga, SNES és Megadrive, DOS, PC-98, Acorn platformokon, valamint később Gameboy Advance kézikonzolon is.

gods.jpg

A játékban az ősi istenektől elfoglalták a fellegvárukat, így egy hőst keresnek, hogy legyőzze a bitorlókat (egy kívánság teljesítését kitúzve díjként). Ezt óvatos tervezéssel, néhány logikai feladattal és titkos helyszínekkel tarkítva kell végrehajtani 4 pályán keresztül. A konzolos (főleg a Megadrive) verziók valamivel gyorsabban futottak, így kissé nehezebb volt ott a játék, főleg a precíziós célzás és a pontos időzítés eltalálásában.

A játék zenéjét a Xenon 2 játékhoz hasonlóan ismét külsős zeneszerző hozta létre - John Foxx (Nation 12) brit énekes-előadó (glamrock, ambient, pszichedelikus rock, újhullámos elektronika, acid), akinek a Speedball 2 egyes változatait is köszönhetjük.

Érdekes módon a konzol változatok zenéi különböznek a többitől (pl. a háttérzenében), a DOS esetében pedig csak bizonyos hangkártyával volt háttérzene.

Először egy kis Amiga gameplay (link), Megadrive (link), DOS (+zene) (link), Acorn (+zene) (link) gameplay.

Atari zene

Az eredetitől különböző Megadrive változat (link), illetve az összes zenéje playlistben (link). Továbbá még itt van egy Amiga-SNES (érdekes választás) soundtrack-összehasonlító is (link).

Remix szekció

Amiga - Megadrive mix (link)
Powertrace chillstep remix (link)
daXX-remix

Chaos Engine sorozat

chaosengine.jpgA poszt utolsó részében a Chaos Engine két részére térünk ki; az 1993-as Chaos Engine (USA: Soldiers of Fortune), illetve az 1996-os The Chaos Engine 2 játékra. Maguk a játékok a felülnézetes akciójáték műfajába tartoznak, amelyben steampunk környezetbe helyezett történettel találkozunk- egy jövőböl a viktoriánus kori Angliába került embertől származó információk segítségével Fortesque báró megépít egy komplex mesterséges intelligenciát (Chaos Engine), amely azonban ellene fordul, káoszt hoz létre, és az egész országot ellepik az őrült gépmasinák és szörnyek.
Egy maroknyi zsoldos behatol a területre, hogy kipucolja az ellenséget- a hat választható karakter egyikével mi magunk lépünk az események színterére.

Az első rész Amiga/Amiga CD32, Atari, Acorn, DOS rendszerekre, Megadrive és SNES gépekre jelent meg, míg a második rész csak Amigán.

Az első rész feldolgozása (grafikai "megújítása"- HD remake) 2013 augusztusában fog megjelenni Windows, Macintosh és Linux rendszerekre (link).

Kezdetnek az első rész intrója, Amiga 500-ason, az első verzió.

Amiga longplay zenékkel (link), CD32 longplay intróval (link), Megadrive longplay (link), SNES longplay (link), Atari gameplay (link)

Amiga lejátszási lista (link), illetve a CD32 verzió zenéi, egy 50 perces videó alatt. A CD32 játékok zenéi gyakran teljesen különbözőek lehettek a CD technológia miatt - (link)

Remix részleg

Richard Joseph remix (link)
World 1 Space Infaders remix (beágyazott videóban)
Shiryu - Mercenaries For Hire (link)

chaosengine2.jpgA The Chaos Engine 2 játékban, avagy az akció folytatásában a történet nem várt fordulata után csak az egyik zsoldosnak sikerülhet a győzelem elérése - így a versengés is garantált.
Az Amiga longplay (link) videón látható a megvalósítás is: osztott képernyőn 2 játékos (a korábbival ellentétben itt csak 4 játékos közül lehet választani) küzdelme a végcélért

Létezett egy Megadrive béta változat is a játékból, amely azonban végül nem készült el - erről látható itt egy videó is (link).

Első pálya zenéje (link) + letöltés (mivel nem találtam videót): link

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr495381250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.07.21. 19:35:38

richard joseph nyugodjon békében.
kurva nagy hype volt a bitmap bratyók játékai körül mindig is.
viszont zene tekintetében ajánlom, hogy hallgasd meg az immortal 1-4 albumokat, amigás zene remake-ek, eredeti szerzőktől.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2013.07.21. 20:15:50

@manson karcsi: Immortal albumokat már régebb óta ismerem.
A BB játékok egyik lényege pont a marketing volt - persze a kellemes minőségen kívül. Ezt több helyen is megemlítették/olvastam, akárcsak Richard Joseph magasztalását a videók kommentjei közt.

Amúgy 'mega' posztként azért raktam be ezeket, mert észrevettem, hogy több tervbe vett játékzene egy helyről származik...
süti beállítások módosítása