Évkönyv- 1980 II. rész

2015. március 07.

Folytatjuk az 1980-as év ismertebb programjainak és hardverjeinek ismertetését, itt a második rész.

Zork I, avagy Zork: The great underground empire

Az 1980-ban hivatalosan megjelent Zork I volt a Zork-univerzum első darabja. Az egyik legelső szöveges kalandjáték még 1977 és 1979 között készült el PDP-10 mainframe számítógépre, az MIT egyetemen. A programot kereskedelmi változatban három részesre bontották szét, évenkénti megjelenéssel:
Zork: The Great Underground Empire - Part I (a későbbi Zork I)
Zork II: The Wizard of Frobozz
Zork III: The Dungeon Master.

Az első rész hasonlít legjobban történetvezetésében a PDP-re írt program történetére (az első felére), a többi rész nem ragaszkodott hozzá ennyire, ott több minden került bele a soron következő részekbe. Nem csak ez, és holmi üzletpolitika volt a darabolás oka: a kor mikroszámítógépei nem voltak olyan "izmosak", hogy a nagy gépen normálisan működő program memória és háttértár igényét kiszolgálják.
De végül a program (illetve bizonyos változata) több platformon is megjelent:  Commodore 64, Commodore Plus/4, Commodore 128, CP/M, TRS-80, IBM PC, Apple II / Apple IIe, Amiga, Amstrad CPC, Amstrad PCW, Apple Macintosh, Atari ST és 8 bites Atari gépek, DOS, TRS-80, NEC PC-9801, MSX, Texas Instruments TI-99/4A

- A NEC PC-9801 változat volt az egyetlen japán nyelvű változat, így később ezt grafikusan és hangok, zenék terén felújítva kiadták kizárólag Japánban Sega Saturn és Sony Playstation konzolokra is.
- Még 1977-ben ellopták a program kódját, amely 'elterjedt': ebből készített egy DEC programozó egy Fortran programnyelvű verziót. Ezt később némi jogi huzavona után engedélyezték nem kereskedelmi célra való felhasználásra más DEC gyártmányú gépeken, a C nyelvre átírt változatok pedig néhány Linux disztribúción jelentek meg. Egyes Data General rendszereken tesztprogramnak is mellékelték őket, ugyanis ha képes volt az újonnan installált rendszer lekódolni, futtatni, stb. a programot, akkor az ehhez szükséges kulcsfontosságú elemek megfelelően települtek.
- Az első három részt az évek során legalább egy tucatnyi folytatás, összeállítás, könyvek (regények és játékkönyvek) követték a kiegészített Zork-univerzum alapjain. Sőt néhány filmsorozatban, játékban is megemlékeztek az általa adott játéktörténelmi mérföldkőről

 

Rogue

Hasonlóan műfajteremtőnek és mérföldkőnek tekinthető a Rogue is, amely az utóbbi pár évben újra ismertebbé vált roguelike szerepjáték-változatok névadója és egyik legkorábbi tagja. A Rogue merített pár korábbi játékból is, főként szerepjátékokból és szöveges kalandjátékokból és persze korábbi (akkor még nem így nevezett) roguelike játékokból, a hetvenes évek közepéről.

Az évtizedek során előforduló kevert műfajok többé-kevésbé ragaszkodnak bizonyos alapvetésekhez, ezek alapvető vagy bővített alkalmazása teszi a játékot roguelike vagy roguelike-szerű programmá.
- Véletlenszerűen generált játékvilág
- Ha a karaktered meghal a játékban, kezdheted elölről (permadeath). A játékmentés csak élő karakter előrehaladását menti.
- A játék körökre osztott, a mozgás/cselekvés/harc nem valós időben folyik.
- Kevés elérhető (folyton felkutatandó) nyersanyag és eszköz mellett számos ellenfél, mindenki a játékos ellen

A korai (és természetesen ez a játék is) roguelike programok a gépek grafikai képessége miatt (terminálgépek) a pályákat felülnézetből ábrázolták ANSI vagy ASCII karakterek formájában; a játékos, a pályák, az ellenfelek, a tárgyak is mind-mind így voltak megjelenítve.

rogueunixascii.PNG
Ez a gépek fejlődésével természetesen változott, némi karakteres grafika, majd később fejlettebb grafika is elérhetővé vált (ennek élvezhető megjelenítésére már az izometrikus nézetet használták a normál felülnézet helyett). A lentebbi videóban a DOS változat látható, 1984-ből (nincs rajta hang, nem kell keresni:)

A játék első változata Unix számítógépen készült a Santa Cruz-i egyetemen, majd később a fejlesztés a Berkeley egyetemen folytatódott - az első terjesztés a 4.2 BSD Unix rendszerrel történt, amikor már kellően "ismert" volt. A program először IBM PC-re és Macintosh számítógépekre került átírásra 1984-ben, későbbiekben pedig játékkiadókon keresztül Amiga, Atari, TRS-80, Amstrad, C-64, Spectrum gépekre is. Nagy sikerének köszönhetően több újabb operációs rendszer is megkapta a maga változatát a későbbiekben, nem elfelejtve a műfaj elindításának tényét.

 

Wizard of Wor játék első, játéktermi változata 1980-ban (vagy 1981-ben) jelent meg, mégis nagyobb sikert ért el Atari és C64 gépeken pár évvel később, hazánkban egyértelműen kedvelték.
Az IDDQD blog Heti retro rovatának első darabja is erről a játékról szólt, erre tessék (link).

wowar.png



Sinclair ZX80

zx80.jpgA Science of Cambridge (vagyis a későbbi Sinclair Research) által 1980-ban került kiadásra a Sinclair ZX80 számítógép, amely az egyik első olyan számítógépnek számított, amelyet az Egyesült Királyságban 100 fontnál olcsóbban meg lehetett vásárolni (sőt a korábban megjelent szereld-magad csomag, ahol a vásárlónak kellett megépíteni az alkatrészekből, még olcsóbb volt).

A gép utódjának, a ZX81 változatnak a megjelenéséig (1981) kb. 50-100 ezer darab készült el, került eladásra.

A 3,25 Mhz sebességű Z80 (illetve a használt NEC Z80-azonos) processzor mellett 1 kByte (16 kByte méretig bővíthető) RAM és 4 kByte a rendszert és a programnyelvet is tartalmazó ROM memória volt a gépbe építve.
A szabadon elérhető TTL chipekre épülő rendszer technikai képességei úgyszólván kimerültek a 32x22 karakteres felbontású monokróm videójelben, hiszen nem volt külön videochip (a videójelet RF kábelen televízióra küldte), illetve még audiochip sem. Azzal, hogy a rendszermemória volt használva a képernyőn megjelenő adatokra is, az elérhető memória tovább csökkent, sőt amikor a processzor dolgozott, adatot olvasott be a háttértárról, vagy a billentyűzetről, a megjelenített kép is "eltűnt" a feladat végrehajtásáig. Grafikus mód nem volt, csak egyfajta szöveges grafikai elemek.

A programok tárolása elsősorban kazettás meghajtón történt (elérhető volt hozzá lemezes periféria is), amelyek betáplálása a gép hírhedt billentyűzetén történt, egy nyomásérzekelős membránbillentyűzeten. A gép bővítőaljzata kompatibilis volt a ZX81 és a későbbi ZX Spectrum gépekével, így még erre a hardverre is készültek kiegészítők, elsősorban memóriabővítők, de előfordultak egyebek is.

Az egyik ilyen az eredeti ZX81-nél jóval olcsóbb ZX81 upgrade, amellyel majdnem teljesen azonossá lehetett fejleszteni a ZX80-at az utódjával, memória és billentyűzet terén elsősorban, processzorkezelés terén pedig részben. Majdnem minden ZX80 program módosítás nélkül futtatható ZX81 vagy Spectrum gépeken is.

 
Folytatása következik...

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr187209337

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása