Hardvermorzsa- Prototípusok, nem megjelent és fejlesztői hardverek I.

2015. július 30.

A jelenlegi poszttal induló Hardvermorzsa-minisorozat azon hardverekkel (elsősorban konzolok és kiegészítők) foglalkozik, amelyek az évek során kerültek fejlesztésre, de továbbfejlődtek (hivatalosan megjelent állapotúakra), vagy különféle okok miatt meg sem jelentek (más irányt vett a fejlesztés, pénzhiány, stb.) A felsorolás nem fog időrendi vagy hardvergyártói csoportok szerint haladni, felváltva vesszük sorra őket, "csipegetve", ahogy a rovat neve is sugallja :)

Plusz érdekességként ismertetésre kerülnek a fejlesztői hardverek is, amelyek eleve nem publikus hardverek voltak, hanem egy-egy konzolra történő játékfejlesztést lehetett velük végrehajtani.

 

Nintendo Advanced Video System (Nintendo AVS)

Megjelenés, bemutatás ideje: 1984

A Nintendo Famicom (vagyis a NES eredeti, japán változata) 1983-as indulása és szigetországi sikere után a japán cég  úgy gondolta, hogy itt a lehetőség az amerikai piacra is betörni. Azonban a régióban nagy hatást gyakorló 1983-as videójáték-válság miatt azt feltételezték, hogy egy újabb konzolra nem lennének vevők - így áttervezték a rendszert, hogy az otthoni számítógépek piacán jelenhessenek meg.

nintendoavs2.jpgA rendszer egy teljes körű számítógép (monitor nélkül) lett volna, normál és zenei billentyűzettel, fényfegyverrel és fényceruzával, szalagos háttértárral.
A kiegészítők mind infravörös kapcsolattal kommunikáltak volna a géppel, amely belsőleg a Famicom alapját tartalmazta.

A gép belsejét a Nintendo fejlesztési csoportja, a "high-tech" külsejét pedig amerikai csapat formálta meg.

Első bemutatója az 1984 januárjában tartott CES kiállításon esett meg, de nem volt elsöprően pozitív fogadtatása- a nyári CES bemutatón még egyszer megjelent, de végül lemondtak erről a fejlesztésről.
Az igaz, hogy nem konzol volt, de ugyanakkor a többi számítógép mellett (C64, Atari 400/800, TI-99/4A) sem volt szükség egy újabb gépre, amin "akár programokat is írhatnak". Ezek után a kazettás tároló, az infravörös érzékelők és a billentyűzet ment a levesbe egyelőre, de a tároló egység és a billentyűzet nem sokkal később Japánban megjelent a Famicom rendszer kiegészítőjeként.

nintendoavs.jpg

Az immáron egyedi példány a new yorki Nintendo World áruházban van kiállítva, bár a végső tervben szereplő fő egység nélkül.

 

nesknitting.jpgNintendo Knitting Machine

Megjelenés, bemutatás ideje: 1987

Igen, jól látjátok, kötéshez használandó kiegészítő NES-hez!  A japán cégnél sok féle kiegészítőt találtak ki, és fejlesztettek le az innováció jegyében, ezek közül az egyik ez. 1987-ben mutatták be az egyik CES kiállításon, még az amerikai Toys 'R Us vezetőinek is bemutatták a cég helyi emberei.

Végül a kiegészítőből nem lett semmi, de Japánban jelent meg egy szabásminta készítő szoftver Famicom Disk Systemre, (I Am a Teacher - Super Mario's sweater) a Super Mario Bros mintáival :) (link)

Plusz érdekesség, hogy Gameboy color kézikonzolra létezik ehhez hasonló kiegészítő, de ott viszont a Singer IZEK varrógépet lehet vele vezérelni, programozni (link).

 

Taito WoWoW

Megjelenés, bemutatás ideje: 1992

A játéktermi gépeiről, játékairól ismert Taito, az egyik japán műholdas televíziócsatorna, a WoWoW tulajdonosa a JSB, valamint a japán ASCII (a Microsoft első tengerentúli viszonteladója, az MSX-szabvány kifejlesztése fűződik hozzájuk) közös fejlesztése.
A 16 bites konzolt 1992-ben mutatták be Tokióban, elsősorban a Taito-féle játéktermi játékok otthoni, CD-alapú futtatására - szinte tökéletes konzol-portként.

taitowowow.jpgA korszak (és a gép) egyik újdonsága a műholdas antennával fogható, letölthető játékok használata lett volna, előfizetéses rendszerben, időkorlátos játékra (hasonlókra az évek során már volt példa, lásd: link).

Pár évvel később a Super Famicom (SNES) konzolhoz kapcsolódó Satellaview ezt meg is tudta valósítani, de ebből a Taito-féle konzolból nem lett végül semmi.


Annyira keveset tudni a csak bemutatókon és kiállításokon megmutatott gépről, hogy a neten csak három kép (Fabrizio Pedrazzini által) található róla, és a fentebbi információ.

 
Sega Neptune

Megjelenés, bemutatás ideje: 1995

A Sega Genesis (vagyis a Megadrive) és egyik kiegészítője, a Sega 32X, egy konzolba építve. Ennyi lett volna az egész hardver.

neptune.jpgA Sega 32X ötlete 1994 elején vetődött fel, egy új 32 bites konzol készítésére a Sega vezetőiben- a projekt kódneve a Jupiter volt. Ezt hamarosan átadták az amerikai leányvállalatnak, ahol egy új konzol készítése helyett a már ismert 16 bites Genesis kiegészítőjének kezdték el tervezni, Mars kódnév alatt, 32X néven.

Ez 1994-1995 fordulóján el is készült, azonban mint kiderült, elég komoly bukás lett belőle: bár nem volt olyan drága, de semmilyen játék nem járt hozzá (még el se készült hozzá semmi megjelenésekor).


Ráadásul kompatibilitási problémákkal is küzdött a kiegészítő, amelyhez élettartama alatt összesen 31 játék (és 5 CDX, vagyis a SegaCD kiegészítőt is igénylő CD-játék) készült el.

1995-ben pedig már megjelentek a hírek az új fejlesztésről, a Sega Saturn CD-alapú 32 bites konzolról (amit a japán anyacég kezdett fejleszteni, amikor átpasszolták az eredeti 32 bites projektet). Így még kevesebb érdeklődés mutatkozott mind a fejlesztők, mind a játékosok részéről a kiegészítő iránt - 1996-ban meg is szüntették a 32X gyártását. Ez a kapkodás volt valószínűleg az egyik oka a Sega hardverrészleg későbbi megszüntetésének is, de nem csak ez egyedül.

A cél tehát az alapgép és a kiegészítő egy rendszerbe építése lett volna, megfelelőbb áron, de még a tervezési fázisban elálltak az ötlettől- amely Genesis 32X néven ismeretes. Az esetleges kiállításokon megjelenített darab egy belül üres, összeillesztett "héj", amely a végső kinézetét mutatta be. De igazán ügyesek saját maguk is megépíthetik egybeforrasztott Neptune konzoljukat (link)

 

Sega Pluto

Megjelenés, bemutatás ideje: 1997

Egy Sega Saturn, beépített Netlink modemmel- ugyebár az 1994-ben megjelent Sega Saturn 1996-ban "kapta meg" a 28.8 kbit/sec sebességű Netlink modemjét (link). A decentralizált (fő szerverek nélküli) megvalósítás miatt elméletben még ma is működtethető, játszhatunk, böngészhetünk Sega Saturn konzolokon.

Az eddigi információk alapján valószínűleg Japán-exkluzív hardvernek szánták- jelenleg két darab prototípus létezéséről tudni (link). Az itt látható kép az egyik tulajdonostól való (lásd ott).

pluto.jpg

 

Ultravision Video Arcade System

Megjelenés, bemutatás ideje: 1983

ultravision.jpgAz amerikai CES kiállításon 1983-ban bemutatásra kerülő hardver, amely szlogenje szerint egyszerre televízió, játékkonzol és számítógép ("It's a game! A computer! A color TV!").

A 84 csatornás 25 centi képátlójú televízióra aljzatain keresztül videómagnót és kamerát is lehetett csatlakoztatni (mint egy rendes televízióra), hálózatról és adapterről is működött.
A géphez két joystick volt mellékelve, és eleinte a saját játékprogramjainak futtatására volt képes, de külön vásárolható kiegészítőkkel Colecovision és Atari 2600 játékok futtatása is megoldható lett volna.

Sőt célba volt véve saját készítésű Atari játékok fejlesztése is, de csak egy készült el, a Condor Attack nevű shoot'em up (link).

A szlogenben említett számítógép-kiegészítő 64 kByte (128-ra bővíthető) memóriával, 16 színű megjelenítéssel, 70 gombos billentyűzettel rendelkezett volna, opcionálisan 5,25"/8" SS/DD lemezeket tudott volna kezelni. A rendszer Microsoft Basic és egyéb programnyelvek futtatására lett volna képes, CP/M és Applesoft szoftverkompatibilitás mellett.

ultravision2.jpgA 900-1000 dolláros áron megjelentetni kívánt gép fejlesztési és gyártási költségei megterhelték a vállalatot, plusz a hamarosan bekövetkező válság is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nem lett a dologból semmi.

Megjelenése előtt körülbelül egy tucatnyi program volt bejelentve rá, de az említett okok miatt ezek kiadásra nem kerültek.

 

 

 

Bandai HET (Home Entertainment Terminal)

Megjelenés, bemutatás ideje: 1993

bandaihet.jpgA Bandai játék-és videójáték cég már 1979-ben jelentetett meg videójáték-hardvert, a nyolcvanas évek elején pedig újoncként még a Nintendo mellé is próbált elszegődni.
Ennek az eredménye volt a Bandai HET, amely egy olyan "laptop" volt, amely Super Famicom játékok futtatására volt képes. Beépített 10 cm képátlójú képernyővel és TV-tunerrel rendelkezett, illetve képes volt egyéb külső perifériák fogadására is, pl. modem, printer, CD-ROM.

A prototípus elkészítéséig jutottak - amelyet 1993-ban be is mutattak a Tokyo Game Show kiállításon -, de végül a Nintendo visszavonta a lehetőséget, a jogokat. A lentebbi videó első részében ez a bemutatás látható (utána meg. pl. a Sega Activator látható, a Sega Genesis mozgásérzékelős vezérlője).

 

Amiga SX-500

Megjelenés, bemutatás éve: 1987

Egy Amiga prototípus, amiből összesen 3 készült - nem biztos, hogy szándék volt egyáltalán a későbbi megjelenésére, lehet, hogy csak "próbából" lett összehozva Hedley Davis Commodore-mérnök által.
A gép lényege, hogy egy Amiga 500 számítógép került elhelyezésre egy Commodore SX-házban.

Hogy mi az SX-ház? Nos az 1983-as SX sorozat tagjai voltak az elsőként megjelent hordozható színes számítógépek, vagyis hordozható C-64 gépek (SX-64/DX-64, SX-100). Ezeknek a hordozható gépeknek a házába került beépítésre egy-egy Amiga 500- és bumm, így lett az SX-500 :D (a videón pont a pár nappal ezelőtt megrendezett 30 éves Amiga-rendezvényen mesél róla Dale Luck: link)

sx64.jpg sx-500.jpg
SX-64 SX-500

 

 Folytatása következik...

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr147659118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.07.31. 09:08:25

a sega kijavította a renoméját a xbox-szal. meg a dreamcast-tal.
süti beállítások módosítása