Toplista- Elfeledett főszereplők top 15 I. rész

2015. augusztus 20.

A toplista rovat rövid visszatekintést ad saját vélemény alapján egy-egy meghatározott területről. Mivel saját, szubjektív vélemény, eltérések mindig lehetnek az olvasók ízlésével szemben - ha így van, komment formájában fejtsd ki saját véleményed, mi maradt ki, miért került be, aminek nem kellett volna!

Első alkalommal olyan főszereplőkkel (kabalaállatnak, egy-egy cég üdvöskéjének szánt főszereplő) lesz toplista, akikkel az elmúlt évek nem bántak túl jól, kevesen emlékeznek rájuk, nem "vitték" olyan sokra, mint pl.a Mario- , Sonic-, Zelda- játékok szereplői akikkel a mai fiatal generáció is találkozhat a mai játékokban.
Ennek bár többször az volt az oka, hogy nem készült több játék velük, de sokszor maga az ötlet és a megvalósítás - na meg persze a figura volt a probléma. Próbáltam a legkevésbé ismertek közül válogatni, remélhetőleg lesz olyan, amiről még nem hallottál - pont ez a lényege ennek a listának, így épült fel a sorrend.


15- Zool

zoolsonic.jpgA brit illetőségű Gremlin elsőként 1992-ben megjelent játékának főszereplője Zool, a gremlin-ninja (a játék teljes címe: Zool: Ninja of the Nth dimension). Először Amigára készült el, majd a rákövetkező évben számos más platformra (elsősorban konzolokra, a SEGA gépeire, SNES-re, Gameboyra, Amiga CD32-re, illetve Atari és Acorn gépekre is).

A Sonic riválisának készült főszereplő első játéka Amigán erősen pozitív fogadtatásban részesült (a program még hírhedtnek is volt mondható a Chupa Chups édesség-reklám(ok) miatt, amik megjelentek benne), míg a konzol átiratok már kevésbé, megvalósításuk miatt. Akkoriban, 1991-től mindenki tuti sikerre áhítozott a kabalás-cukiállatos játékokkal, ezért jelent meg bőven ilyesmi.

 
Az egy évvel később megjelent folytatás, a Zool 2 Amigán (és CD32-n), Atari Jaguar konzolon és DOS rendszeren mutatkozott be. Eredetileg tervben volt, hogy a 1993 őszén megjelenő Amiga CD32 konzollal kerüljön egy csomagba, de határidőre nem tudtak elkészülni vele, így később az A1200 egyik csomagváltozatába került be.
A főszereplővel 1995-ben két könyv is megjelent, a Zool Rules és a Cool Zool.

Zool Amiga
(Patrick Phelan zenéjével- igen, azért ismerős, mert ez és a Lotus III játékban szereplő alapjaiban ugyanaz:)

 
SNES változat (link)
Zool 2 Atari Jaguar változat (link)

 

14- Bubsy

bubsyy.pngA főszereplő itt egy hiúz (vörös hiúz, bobcat), amely az Accolade által elsőként 1993-ban létrehozott játékban láthattunk: Bubsy in: Claws Encounters of the Furred Kind. A program SNES, majd Megadrive konzolra jelent meg, bár 1995-ben készült egy PC-változat belőle Super Bubsy néven)
A készítők ismételten csak Sonic-verő figurát akartak csinálni, nagy felhajtást csináltak köré a szaksajtóban. még 1993-ban egy rajzfilmsorozat első (pilot) részét is elkészítették, de nem került berendelésre.

A második rész egy évvel később jelent meg (simán Bubsy II néven), de más csapat munkájaként, mint az előző - a figura kitalálója, Michael Berlyn közreműködése nélkül. A SNES, Genesis és Gameboy konzolokra megjelent játék nem nyújtott sok újítást, Berlyn szerint tönkre is vágták vele a Bubsy-franchise elért sikerét.

A sorozat harmadik része egy Atari Jaguar-exkluzív játék, a Bubsy in Fractured Furry Tales (visszatértek a hülye nevekhez) 1994 decemberéből- középszerű értékeléseket kaptak cserébe (link).

A sorozat igazi, minden téren befejező része a Bubsy 3D volt 1996-ból, Sony Playstation konzolra, az egyik első 3D platform játékként. Ez viszont nem tett jót neki (persze maga az irányítás minősége sem), hiszen az egyik legrosszabb játékként emlegeti több toplista és szaksajtó. Az eredeti készítő, Michael Berlyn a Bubsy II megjelenése után egy saját csapattal kezdett el dolgozni a játékon, még 1995-ben a Sega rövid életű 32X kiegészítőplatformjára.

Mikor a 32X befuccsolt, a kiadó leállította a projektet egy megbízhatóbb platformra várva; ez lett a Playstation. Tervben volt a Sega Saturn változat is a játék kiadása után (1997 elején), de látva a szörnyű fogadtatást, erről lemondtak. A készítő szerint a Super Mario 64 megjelenésének közeledtével (amiből már demó volt látható) sietős továbbfejlesztésre kényszerültek / kellett volna kényszerülniük, de már túlságosan a fejlesztés végén álltak, és a kiadó is sürgette őket.

 

13- Gex

gex.jpgA lista következő helyezettje egy tévéfüggő gekkó, amelyet a Crystal Dynamics keltett életre a játékaiban, és a cég kabalaállataként egyaránt. Az első Gex főszereplésével készült játék 1994-ben meg azonos címen a 3DO konzolra (majd később Playstation, Saturn és Windows platformokra).
A kerettörténet szerint a főhőst beszippantja a tévé egy Médiadimenzió nevű helyre, ahol Rez, a főgonosz uralkodik és tör világhatalomra.

A különféle televíziós díszletek (műfajok) között barangolva gyűjtögetés és főellenségek legyőzése Gex feladata, miközben a végkifejlet felé halad.

A játék a 3DO platform egyik legsikeresebb játéka lett, még azelőtt 1 millió eladással büszkélkedhetett, hogy bekerült volna a konzol mellé (a Panasonic változathoz) a csomagba (ami általában nagyban megdobja egy-egy játék eladási statisztikáját).


A második rész, a Gex: Enter the Gecko (avagy Gex 3D: Enter the Gecko) 1998-ban látott napvilágot Playstation, Nintendo 64, Gameboy color és Windows platformokon. A játékmenet és a történet hasonló az első részhez, de a megvalósítás már 3D, nem 2D platformer - az N64 változat megkapta a szokásos elnevezést: Gex 64: Enter the Gecko, a GBC kézikonzol pedig természetesen maradt az eredeti felállásnál.

A trilógia harmadik része az 1999-es Gex 3: Deep cover gecko (a 2D változatú GBC változat neve érdekes módon a Deep pocket gecko alcímet kapta), egy kis titkosügynöki felhanggal folytatta a korábban elkezdett történetet. Elsőként a sorozatban kapott egy élőszereplőt is a játék Agent Xtra személyében, akit Marliece Andrada személyesített meg (Baywatch 1997-es évad, Playboy playmate 1998 március).
Playstation, Nintendo 64 és a már említett Gameboy color platformon jelent meg a játék, amely az elődeihez hasonlóan folytatta a televíziós és filmvilágból vett helyszínek, beszólások és hasonlók felhasználását.

 

12- Boogerman

booger.jpgAz eredeti címen Boogerman: A pick and flick adventure ismert platformjáték 1994-ben jelent meg Sega Genesis (Megadrive), majd SNES platformokra az Interplay boszorkánykonyhájából.
A főhős egy gusztustalan figura, aki ürülékkel és hányással teli pályákon keresztül haladva harcol az ördögi Boogemaster legyőzése felé- támadásai közé a böfögéssel és szellentéssel teli támadások tartoznak elsősorban.

A játék készítői még egy 20 éves évfordulóra készítendő játék közösségi finanszírozásával is megpróbálkoztak, de nem jártak sikerrel. Elmondásuk szerint nem adták fel, csak lejjebb, nem újrakiadást, hanem új részt próbálnak összehozni (ez 2013 végén derült ki a sikertelen KS-kampány végénél).


Azóta nem sokat tudni a projektről, hogy éppen mi a dolgok aktuális állása, valószínűleg csendben elhalt. (link)

 

 
11- Titus the fox

titusfox.jpgAvagy teljes nevén Titus the Fox: To Marrakech and back, egy 1992-es platformerjáték, amelyet a francia Titus készített a kabalaállatuk főszereplésével (a Titus logója egy vörös róka). A játék eredetileg Amigára, Atari ST, Amstrad CPC és DOS rendszerekre jelent meg- később követte egy Gameboy, illetve Gameboy Color (2000-ben) változat is.

Az egyik fő érdekessége a játéknak az, hogy szinte teljes egészében ugyanaz, mint a Titus egy korábbi játéka, amelyet a francia piacra adtak ki.
Ez volt az 1991-es Lagaf': Les Aventures de Moktar - Vol 1: La Zoubida, amely egy francia humorista Lagaf' és egyik műsorszáma inspirált, a 'La zoubida'.


A szám videóklipjében részben játékgrafikák is láthatóak (megtekintés saját felelősségre :)
Az eredeti játékban egy arab férfit, Moktart kell irányítani, aki elveszett a nagyvárosban és haza akar jutni, (link) ezzel szemben a Titus játékban Titusnak a barátnőjét kell felkutatnia akit elraboltak.

tituslogo.gifA külföldi megjelenéshez cserélték le a főszereplőt, hiszen a történet alapjául szolgáló dalt nem igazán ismerték Franciaországon kívül. Ezen kívül a két játék szinte teljesen azonos, csak a Moktar-játék utolsó, 15. szintjét kivették a Titus-játékból, ugyanis a készítők jóval gyengébb pályának gondolták a többinél. Ezért a 15. pálya a Titus-játékban már csak a játék végi animációt foglalja magába.

Nem tudni, hogy a Titus céljai közt volt-e a Titus-róka több játékban való szerepeltetése megfelelő fogadtatás esetén, vagy csak a szükség hozta így, de több játék nem készült Titus főszereplésével. Maga a cég is csődbe ment 2005-ben, pedig pár évvel korábban még a nagyhírű Interplay cégben is többségi tulajdonosok lettek.

 

Folytatása következik...

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr297720586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepi79 2015.08.20. 23:03:46

zool és titus megvoltak, de a többi homály... lehet az a baj, hogy a 90es években itthon nem voltak annyira elterjedtek a konzolok, mint nyugaton, ezért inkább a PCs/amigás cuccok lesznek csak ismerősek.

PixelDrake · http://ludens.blog.hu 2015.08.21. 05:57:43

Gexet és Bubsyt nagyon szerettem. Emlékszem, hogy az utóbbi PC-s verziójához járt egy teljes rajzfilm is (ez lenne az a bizonyos pilot?), amit a játék közben tévék összeszedésével lehetett megnyitni.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2015.08.21. 07:31:52

@szepi79, első ezen a néven: Pedig a következő 10 nagyrészt még ismeretlenebbek lesznek lehet, sok konzolossal :)

@PixelDrake: Mármint ez? youtu.be/jmNdbdSCuC4
Voltam olyan lüke, hogy nem linkeltem a posztban, ezt itt utólag megteszem.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.08.21. 19:12:34

*crystal dynamics. ejnye.
moktar elég nagy ripacs, a titus-os játékban a második pálya boss-án nem jutottam túl.
a zool 1-2 végigjátszva, a többit kihagytam már akkor is.
talán az avgn csinált egy bubsy-s videót, ott láttam azt a borzalmat.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2015.08.21. 19:26:57

@manson karcsi: Igazából két videóban is szerepelt, a Wish list nevű AVGN részben a Bubsy 3D, illetve a James & Mike minisorozatukban a Jaguar-os Bubsy, a Furry Tales szerepelt.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.08.22. 09:07:53

@Sunsetjoy: valóban, kösz!
helyreigazítás: a titusban a baltás bossnál adtam fel, a hatodik pálya végén.
süti beállítások módosítása