A Gépismertető rovat új fejezetében a Nemzetközösség számítógépeivel fogunk hosszabb-rövidebb formában foglalkozni. Amennyiben egy-egy márka/típus megkívánja, arról külön írásban, rovaton kívül, önmagában írunk.

Hogy mi az a Nemzetközösség? Ezt nem valószínű, hogy mindenki tudja, de lentebb a rövid ismertető megadja rá a választ; számítógépek területén első sorban az Egyesült Királyság (Anglia, Skócia, Wales, Észak-Írország), Kanada, Ausztrália és Új-Zéland hardvereiről lesz szó, de a többi országból felbukkanó gépek sem maradnak ki, ha voltak.
Bár több esetben közös technológiák alapján készültek ezek a számítógépek, hardverek, az egy rovatba rendezésük oka hasonlatos a korábbi Gépismertető-rovathoz, az Gépek az Alpokból címűhöz (link), ahol olasz, svájci, osztrák gépek szerepeltek.

A Nemzetközösség (angolul: Commonwealth of Nations) olyan nemzetközi szervezet, amelyet túlnyomórészt a Brit Birodalomból kialakult független államok hoztak létre. (Két tagállam soha nem állt brit uralom alatt.) Ezen a néven 1948 óta működik, 54 szuverén állam a tagja (egy jelenleg felfüggesztve). A Nemzetközösség nem politikai unió és nem ad jogokat az Egyesült Királyságnak, hogy hatalmat gyakoroljon a többi tagállam ügyei felett. Elsősorban olyan szervezet, amely különböző gazdasági és politikai hátterű államoknak ad lehetőséget a szorosabb, egyenlő alapokon nyugvó kapcsolatra. Fő tevékenységei azt célozzák, hogy megteremtsék a légkört a tagállamok együttműködésére a gazdaságban, a demokrácia és az emberi jogok előmozdításában és a jó kormányzati gyakorlatok terjesztésében. Nemzetközösség

Kezdésnek kezdjük talán csak egy géppel Új-Zélandról, konkrétabban egy iskolai számítógépnek tervezett hardverrel, a Polycorp Poly gépével.

A Poly-1 számítógépet Neil Scott és Paul Bryant fejlesztette 1980-ban, akik ez idő tájt a Wellington Műegyetemen (Wellington Polytechnic School of Physics, Electronics, Telecommunications and Electrical Engineering) tanítottak elektrotechnikát.

A Polytechnic szóból képezték a számítógép nevét, hiszen a céljuk az oktatásban növekvő igény kielégítése volt a számítógépek használata terén.

A teljesen integrált számítógép megvalósításának ötletére még az oktatási minisztert is megnyerték, így a DFC New Zealand Limited (Development Finance Corporation: a kormány, az állami bank és egyéb bankok közös vállalata), valamint a Progeni Computers közös vállalatot hozott létre Polycorp néven, amely a hardver gyártásával és forgalmazásával foglalkozott.

Neil Scott vezetésével egy több fős mérnök-és technikuscsapat végezte a fejlesztést, az első nyolc hónapban ötven prototípus gépet összeszerelve, a Polycorp pedig a későbbi hardverváltozatot és az operációs rendszert szállította a gyártás előtt.

Azonban 1981 végére, mire az éles tesztek is lefutottak, a kormány visszamondta azt a előzetes megegyezést, ami 1000 gép 5 éven belüli megvásárlását jelentette volna az iskolák részére. Egyes politikusok ekkoriban keltek ki az ellen, hogy a kormány gazdasági szereplőként szerepeljen, illetve nem tetszett nekik az sem, hogy a "kormány pénzt költsön arra, hogy a tanároknak kevesebb dolguk legyen." Ekkoriban olyan történet is szárnyra kelt, hogy egy amerikai számítógépes cég új-zélandi üzletét az egyik volt miniszter kampánytanácsadója vezeti, plusz egy másik volt miniszter pedig főrészvényes...

Néhány ezer számítógépet el tudtak adni a fő megrendelő (10 millió dollár értékű) kilépése ellenére kisebb szervezeteknek és az ausztrál haderőnek is, sőt 1989 előtt még jutott néhány Polycorp-gép Kínába is (lásd lejjebb).
Az iskolai területre nem tudtak a kezdeti tesztelési idők után már bejutni, mert az Apple minden új-zélandi iskolának adott egy ingyen Apple-II+ számítógépet, valamint az eredeti ár 25%-án kínálták a további vásárlások esetén (1200-ért a kiépített Poly-konfiguráció 3700-as ára ellenében).
A DFC New Zealand 1989-as fizetésképtelenné nyilvánítása után a Progeni egyedül maradt az üzletben, de miután csődgondnokság alá került, a nemzeti bank a tartozásai fejében felszámolta a céget.

A hardvert a fejlesztési korszakban még Polywog néven illették, de már a hardver fő kiépítése már akkor is megvolt; az 1 Mhz sebességű Motorola 6809 processzort (és 4 Mhz-es Motorola 6840 PTM clock), 64 kByte RAM memóriát, 16 kByte BASIC, 4 kByte BIOS, 2 kByte statikus memóriát tartalmazott. A speciális grafikus megjelenítéséhez a maximum 48 kbyte VRAM állt rendelkezésre.

A grafikát a Mullard SAA5050 karaktergenerátor chip szolgáltatta, amely kialakítása miatt főként teletextes televíziókban, videotex-terminálokban és egyes mikroszámítógépekben került alkalmazásra. Ennek segítségével a kijelzőn két grafikus, két szöveges, valamint egy fél-fényerejű háttér-screen volt alkalmazható, külön ki-be kapcsolható állapotban. Ha kettő, vagy több screen volt megjelenítve, akkor a képpontok prioritás alapján (melyik volt "feljebb" kerültek megjelenítésre, vagy a színelemek alkothattak egy egyesített színt.
A képernyők sorrendje: Szöveges 1, Grafikus 1, Szöveges 2, Grafikus 2, Háttér. A szöveges teletext képernyők 40x24 (vagy 80x20) karaktert, a grafikus képernyők pedig egyenként 4 színt (a 7-ből) jelenítettek meg 240x204 felbontáson, vagy két grafikus képernyő használatával 480x204 (fine graphics) felbontáson, a géppel egybeépített 35 cm átlójú képernyőn. A számítógép hangkeltését egy beépített rendszerhangszóró szolgáltatta.

A lemezes (külön álló) egység 8" (600 kByte kapacitású) floppylemezekkel működött, valamint ezen keresztül lehetett kapcsolni a többi számítógépet, nyomtatót, modemet a soros portján keresztül.

A lemezes egység belső memóriával is rendelkezett (32, de akár 56 kByte) az I/O műveletek felgyorsítására.
Az elsődleges egységhez további három speciális lemezbővítő (amiben nem volt a fő vezérlőhöz hasonlatos rendszer, illetve külön soros port) egység volt csatlakoztatható, így maximum 2,4 MByte kapacitás volt elérhető. Továbbá lehetőség volt kazettás egység csatlakoztatására is.

A gép önmagában és csoportba kötve is használható volt, a FLEX operációs rendszer alatt az egyedi POLYBASIC, az Omegasoft PASCAL, az ún. PILOT és ASSEMBLER volt az elérhető programnyelv. A hálózatba kötést az akár 32 géppel megbirkózó POLYNET biztosította.

A hálózat vezérlését a Poly Proteus nevű dupla floppy-meghajtós (szintén a 8" méretben), két processzoros gép látta el, amelyre a hálózat köthető volt (a már ismert lemezmeghajtó-bővítések és nyomtatók, modem mellett).

Az 1 Mhz-es 6809-es mellett egy 4 Mhz-es Z80 processzor volt a gépben, így a rendszeren elérhetővé vált a CP/M operációs rendszer is (a FLEX, és a POLYSYS hálózatfelügyeleti oprendszer mellett).

Természetesen a két processzor nem egyszerre működött, de át tudták adni a vezérlést. A gép indításakor a lemezmeghajtóban lévő lemezt beolvasva került kiválasztásra a használt processzor (alapból a 6809 indult, FLEX vagy POLYSYS használatára).

A később megjelentetett Poly 2 egy új külsőt kapott, illetve más fejlesztéseket is eszközöltek:

- Itt vált elérhetővé a 32 gép hálózatba kötése
- Párhuzamos port (a meglévő soros port mellé)
- Külső monitor, eltávolítható billentyűzet, audiokimenet
- Használható CP/M operációs rendszer, egyedi gépen, hálózat nélkül (Proteus és lemezmeghajtó meglétével)
- 128 kByte RAM, amelyből 64 címezhető, a második 64 pedig RAMDISK szerepet tölt be
- Fejlesztett oprendszer és DOS
- Összekapcsolhatóvá vált diavetítővel, VHS-lejátszóval/felvevővel, LaserDisc lejátszóval, beszédszintézerrel
- Mainframe-re kapcsolódva távoli Poly-hálózatok számítógépeivel is kapcsolódhatott
- Olcsóbb volt, mint az elődje (kb. 25%-kal)

A korábban már említett, Kínába szánt (és a cég bezárása miatt is nagyon kevés darabszámban gyártott) Poly C teljesen új külsőt kapott, valamint új belsőt is, ugyanis a Motorola 68030-as processzorát és egy, a kínai karakterek megjelenítésére használatos grafikus processzort kapta meg.

A Poly számítógépekről rengeteg információ és a képek a The Poly Preservation Project oldaláról származnak. További képek pl. it (link)

Folytatása következik...