Szavazás lezárult

2012. október 01.

pollbar.pngNos, ahogy megígértem, szeptember hónap végén lezárult a második szavazás. Ebből kiderült egy-két dolog: miszerint nem szerettek szavazni (második figyelmeztetésre jött be pár újabb szavazat), illetve hogy az az 5-6 szavazó egy kiegyensúlyozott véleményt alkotott.

Azonos szavazati arány született a Műfajmustra, Egy kiállítás gépei, Gépismertető, Hardvermorzsák, Hekkelünk és emulálunk rovatokra, míg 1-1 szavazatot kapott a Zenemlék és a Rövidhírek. Ez pedig úgy, hogy én is letettem a voksomat, nem túl sokat jelent.

Egy-két rovat nem kapott túlzott odafigyelést, ellenben az eddig egy posztot kapott Műfajmustra iránti érdeklődés, valamint az Egy kiállítás gépei (amely részben hírrovat) jelentenek valamit. Az előzőből lesznek hamarosan anyagok, az utóbbi pedig ahogy majd jön.

Kommentben is jeleztétek, hogy a téma majdhogynem lényegtelen, csak legyen.
Ezt is megpróbálom elérni :)

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr74812806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.