Hardvermorzsa- Régi multiplayer és előfizetési rendszerek III.

2014. február 10.

Elérkeztünk a téma harmadik posztjához, ahol a Nintendo korabeli megoldásairól ejtünk pár szót.

Teleplay modem (+ Sega Edge-16)

teleplay.jpgA Teleplay modemet alapjául szolgáló első prototípust Ayota modem néven Nolan Bushnell (az Ataris) és Keith Rupp készítette, de a 300 bit/mp sebességű átviteli sebessége 1992-ben nem igazán volt elég a NES grafikájának továbbítására.

Később, már csak a Keith Rupp által alapított cég fejlesztette tovább a Teleplay modemre keresztelt hardvert, amelyen már 2400 bit/mp átviteli sebesség volt elérhető. Sőt a Super Nintento és a Sega Genesis kompatibilitásra is figyelni akartak- például a platformok közötti játékokhoz.

A cél tehát nem simán letölthető játékok használata, hanem a játékosok közötti kapcsolat teremtése volt- illetve beépített billentyűzet csatlakoztatási lehetőséggel, kezdetleges böngészési felülettel is rendelkezett. Azonban egyik cég sem tette hivatalossá a kiegészítőt, illetve nem fejlesztettek rá programot - a három cégen belüli játék meg sem jelent.

edge.jpg

A Sega az AT&T társassággal próbálkozott ilyen irányú fejlesztéssel- (Edge-16, 48000 kbps) bár abból sem lett semmi, hiszen az előfizetési rendszerű szolgáltatással (szerverekkel, vagy közvetlen kapcsolattal), a már kiadott játékokkal való kompatibilitásával, vagy a mentési lehetőséget biztosító memóriakártyákkal operáló rendszert kevesebb, mint egy évvel a hivatalos bemutató után magára hagyták.

Az AT&T szerint a 16 bites korszakra történő fejlesztés kissé már veszélyes... később a Sega is a 32 bites korszakra koncentrált (1994), részben a 32X, részben a Sega Saturn tekintetében.

Erről tudomást szerezve a Teleplay fejlesztői és befektetői a versenytől "megijedve" megpróbálták idő előtt, illetve hivatalos licensz nélkül árusítani a modemet- nem is fogyott belőle, így egy éven belül be is fuccsolt az egész ötlet.

Famicom modem

famicommodem.jpg1988-ban, Japánban megjelent modem a Nintendo Family Computer kiegészítője volt- egy gépre helyezhető hardver, amelybe különféle kártyán tárolt programokat helyeztek. Ezek segítségével kapcsolatba lépett a szerverrel, ahonnan pénzügyi információkat, lóverseny-statisztikákat, játékcsalásokat, időjárás-előrejelzést és egyéb kisebb letölthető tartalmakat szerzett.

Azonban az új technológia (főleg az új telefonos hálózati szabvány: Digital Data eXchange Telephone Packet) hibái, a részvénypiaci buborék (amiért a részvénypiaci alkalmazás is felmerült) kipukkanása is hozzájárult a csak kicsivel több, mint 100 ezer eladott modemhez.

dataship.jpgÉrdekesség még a Dataship 1200 Family computer network system konzol is, amely egy modemmel egybeépített Famicomnak tekinthető, csak éppen Famicom cartridge aljzata nem volt. Nem fogadott mást, csak a saját formátumát a banki szolgáltatásokhoz...

Ezek a korai próbálkozások mind-mind a jövő felé mutattak, ahogy a Sega esetében is- a kiforrottabb, használhatóbb és szélesebb körben elterjedt online megoldások felé.

Satellaview

A Satellaview egy 1995-ben kiadott Super Famicom kiegészítő, valójában egy műholdas modem. A japán WOWOW műholdas televízió társaság leányvállalatának, a St. GIGA műholdas rádió-szolgáltatónak a (az első műholdas digitális rádiószolgáltatás) segítségével valósult meg.
A Nintendoval 1995 tavaszától 1999 tavaszáig működtek együtt (akkor a Nintendo visszavonta a támogatását, így 2000 júniusáig már csak korábban leadott anyagokat sugároztak, új anyagokat nem kaphattak meg).

satellaview.jpgA kiegészítő feladata a műholddal (a St. Giga állomással) való kapcsolattartás (a tuneren/beltérin keresztül), amely kiszolgálta a felhasználókat- tárolta a programokat, és a "Soundlink" , illetve egyéb játékokat, magazinokat sugározta.

Ezek a játékok meghatározott időkben sugárzott, tömörített jelcsomagok voltak, amelyet a kiegészítő (illetve a tuner) alakított át futtatható játékká a Super Famicom számára - ezek a játékok általában hardveresen is megjelent játékok, bétaverziók, illetve bizonyos versenyekhez szükséges játékok voltak- plusz audiónarrációt(!) is sugároztak egyes játékokhoz.
A Soundlink játékok sugárzásának pontos időbeosztása lehetővé tette a játékosok közötti versenyt is, nyereményekért. Néha speciális, hardveresen kiadott alapjátékokhoz is érkeztek "kiegészítő" adatok, bár az alapjátékokhoz nem volt szükséges letölteni semmit.

Mindezek mellett (minden adásnak meghatározott időpontja volt) voltak magazinok (videójátékokról, zenéről, stb.) is, amelyekből volt csak olvasható és hangos (Soundlink, szinkronos varieté-szerű megvalósítással) változat is.

bs-x.jpgAz adatok(játékok) letöltése a rendszerhez kapott BS-X  kártyán található programmal történt. Ez egy várost formázó interaktív menüt valósított meg, játékszerűen, a játékosok avatárjaival, stb. (BS-X : The Story of The Town Whose Name Was Stolen). Itt lehetett kiválasztani a hetenként változó "városképből" és házakból a megfelelő időpontban a kívánt tartalmat, olvasni, vásárolni, stb.

A Satellaview játékai általában egyedi megjelölést kaptak, vagy más névvel illették őket. A 'BS' elnevezés általában a Soundlink-sugárzott játékokat, a BS-ban (BS version) elnevezés az általában eredetileg erre a platformra megjelent programokat jelentette (BS original games néven sugározva), amelyek gyakran meg sem jelentek máshol. 

bssoundlink.JPG
A deluxe kiépítésű rendszer részét képezte (az alapváltozatnál nem volt) a 8M Memory Pak kártya is, amely egy újraírható memória volt, játékmentések és egyéb adatok elmentésére. Sőt az application card kiegészítőkkel (mahjong, rpg-készítő, videonovella, stb.) is rendesen együtt tudott működni. Létezett pár előzetesen adatokkal megtöltött  már nem írható Memory Pak is, kiegészítő adatokkal.

Minden felsorolt tulajdonsága és képessége ellenére a (átszámítva) 140-180 dollárért kapható kiegészítő (sőt ha nem volt beltéri, az plusz költség) havi előfizetéssel, mint kiadással együtt nem érte el, csak a maximum 116 ezer előfizetőt...

Nintendo 64 Randnet

randnetstarter.jpgA Nintendo 64 konzoljának lemezes kiegészítőjéhez (Nintendo 64 DD, újraírható 64 MB-os magneto-optikai lemezformátum, beépített 4 MB plusz memória, stb.) kapcsolódó, de külön Nintendo 64 modemmel elérhető hálózati szolgáltatás.

A 64DD egy üzleti bukásnak minősült 1999-es megjelenése után - csak kilenc program jelent meg rá (ebből az egyik a Randnet lemeze volt), kb. 15 ezer darab kelt el belőle.

randnet64key.jpgA Randnet hozzáférést nyújtott az internethez, valamint az előfizetés keretein (a starter csomag tartalmazta a modemet, a 64DD kiegészítőt, a memóriabővítőt) belül elérhető tartalmakhoz is, mint például magazinok, üzenetküldés, fórumok és levelezés, béta állapotú játékok kipróbálása, más játékosok játékának megtekintése (mint manapság a streamelt játékoknál) illetve versenyzés más játékosokkal, stb.

Kiadásra került még egy csatlakoztatható billentyűzet is, az írás megkönnyítésére.

Igen, lesz negyedik rész is. Némi multiplatform, némi prototípus-elképzelés...

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr855629788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2014.02.11. 09:15:56

Öö, az milyen, hogy a 1,5 évvel ezelőtti N64-es gépismertetőmet újra meg kellett néznem, hogy írtam-e egyáltalán az N64DD kiegészítőről? Régen volt:)

... de nem felejtettem ám ki :)