Emulátorok - Colecovision emulátorok

2013. január 13.

Már lassan egy éve működik a blog, de még a nyilvánvalóval nem foglalkoztunk; a régi számítógépek, konzolok emulálásával, vagyis az emulátorokkal. Nos ezt a hiányt hivatott pótolni ez a rovat, de hogy egyedivé váljon, először a kevésbé ismert platformok emulálása lesz terítéken (tehát nem C64, SNES, Megadrive rendszerekkel kezdünk).

Elöljáróban leszögezni való, amely minden posztban szerepelni fog...

Az emulátorok használata (illetve a hozzájuk tartozó adatok) hivatalosan (az emulátor és ROM-letöltő oldalakon is) akkor engedélyezett, amennyiben az eredeti szoftverekkel (is) rendelkezünk. Tehát a ROM állományok biztonsági mentés, illetve hiba esetén történő cserére valók.

Vannak olyan programok, amelyek már szabadon terjeszthetők (public domain), mivel a készítők jogutód nélkül megszűntek / hivatalosan ingyen elérhetővé tették / eredetileg ingyenes programot készítettek. Ha ezt biztosan nem tudjuk, akkor az eredeti hiányában ezek használata nem legális.

Egyes cégek (pl. Nintendo) évek óta komolyan veszik ezt, más cégek (pl. Atari) pedig még hivatalosan is bejelentik egyes játékok jogdíj nélkülivé válását, persze magán, és nem üzleti célokra.

Az emulátoroldalakon az olyan emulátorokat lehet elsősorban megtalálni (hardver szempontjából) amelyek általában már nem gyártott rendszerekhez készültek. A még aktuális rendszerek emulálása ezen a határon kívül van, ugyanakkor az emulátorok és egyéb eszközök, amelyek akár törvény által is védett adatok használatára, módosítására valók, maguk nem illegálisak.

Így jelen oldal is csak az emulátorokról ír, a lehetőség szerint szabadon elérhető adatok segítségével. ROM-letöltő oldalakat nem linkel, az emulátorprogramok letöltési helyét adja csak meg. Minden további letöltés és cselekedet a felhasználók egyéni felelőssége.
Bármilyen ilyen oldal is leírja, hogy a letöltések, a programok használata saját felelősségre, illetve ennek tudatában történik.

Persze töltenek így is bőven, de mint írva vagyon, saját felelősségre.

ColecoVision.jpgAz első téma, amiről írni fogunk, az a Colecovision korai (2. generáció, 1982-1984-85) konzolt emuláló programok.

A Colecovisionra kb. 150 program (játék) jelent meg, az Atari 2600 egyik konkurenciája volt - no azért annyira nem volt nagy, hiszen az előbbi 30 millió, a címszereplő pedig kb. 9 millió gépet jelent- (nem is említve az egyik kiegészítőjét, amellyel A2600 programok voltak futtathatóak...)

Az évek során több program készült eleinte DOS / Windows alá, majd később Linuxra, avagy bizonyos telefonokra (Symbian vagy Android rendszerűekre), illetve újabb konzolokra. A kizárólag DOS alá készült (DOS alatt futó vezérlőprogramok hanghoz, képhez, egérhez...) programok kihagyásra kerülnek.

1. Virtual Colecovision

A korábban ColEm97 néven ismert Windows 95-re írt emulátor, amelynek bár utolsó verziója is 1997-es, de képességei a legjobb Colecovision emulátorok egyikévé teszik Windows rendszerekre.

Utolsó állapota: v2.11a (1997.10.14)
Honlap & letöltés: A honlap már nem üzemel, de itt letölthető: (link)

2. ColEm

A másik, de platformfüggetlen emulátor (amely forrása megosztott, így készült számos változat belőle). Ez frissebb program, mint az előző, de a hivatalos oldal szerint 2010-es a legújabb stabil változat. Elérhető belőle Windows, MS-DOS, Linux, Symbian, Android rendszerekre készült változat, valamint megszerezhető Macintosh, Playstation Portable, Sega Dreamcast, PC-98, Nintendo Wii, OS/2, PocketPC platformokra fordított program is.

Utolsó állapota: 2.6 (2010/08/05)
Honlap & letöltés: Minden változat, egyéb emulátor, leírások, képek (link)

3. bee

Egy jó kezelői felülettel rendelkező Windows/Mac/x86 Linux több konzolt emulálni képes emulátor, amely képes a Sega SG-1000, Sega Master System / Sega Mark III, Atari 2600 és a Colecovision konzolok magas szinten kompatibilis kezelésére.

Utolsó állapota: 2.4.3 (2011/03/29)
Honlap & letöltés: Leírások, gépemuláció ismertetők, letöltés (link)

colecologo.jpg

4. MESS

MESS, vagyis a Multi Emulator Super System. Egy olyan emulátor, amely számos konzol és számítógép emulálására használható.
Bár nem a leggyorsabb működésű, de a legpontosabb emulálású szoftverek közé tartozik, a különböző rendszerek minél pontosabb emulálására való, ez az elsődleges célja - a régi rendszerek megbízható emulálása, és megőrzésük.
1998-tól kezdve folyamatos fejlesztés alatt áll; a MAME emulátoron (arcade-gépek) alapuló program, amely rengeteg platformot képes emulálni: jelen verziója több, mint 600 platform (több, mint 1700 variációjának) többé-kevésbé tökéletes emulációjára (link) képes.
Ebben a listában azért látható, hogy bizonyos rendszerekre a megbízható, ismertebb emulátorok jobban használhatóak a mindennapi használatra, de számos környezet csak itt elérhető.

Utolsó állapota: 0.148 (2012)
Honlap & letöltés: Leírások, fejlesztési leírások (link), letöltés (link)

5. Meka

A Meka egy elsősorban 8 bites SEGA gépekre (SG-1000, SC-3000, SF-7000, Mark III, Master System, Game Gear) készült emulátor, de képes a Colecovision emulálására is. Tartozik még az emulátorhoz egy debug/hack felület is, amellyel a programok mélységeibe tekinthetünk.

Utolsó állapota: 0.73 (2010/05/30)
Honlap & letöltés: Letöltés és egyéb (link)

6, FreezeSMS

Sega Master System, Sega Game Gear, SG-1000, NES és Colecovision emulálására szolgáló program, amelyhez tartozik egy adatbázisrendszer is, a programokhoz tartozó ismertetők megjelenítésére.

Honlap & letöltés: Letöltés, képek (link)

colecovision.jpg

7. BlueMSX

Egy elsősorban MSX gépekre (de abból számos konfigurációra, illetve kompatibilis gépre) készült emulátor, amely ezen platform pontos emulálására szakosodott. Mellékesen alkalmazható 3-4 fajta Colecovision emulálására is.

Utolsó állapota: 2.8.2 (2009/08/14)
Honlap & letöltés: Leírás, letöltések, cheat (link)

8. Colecotech

Colecovision emulátor Gameboy advance kézikonzolra (valamint a kiegészített Nintendo Gamecube, illetve Nintendo DS konzolra is).

Letöltés és ismertető: (link)

9. ColecoDS

Colecovision emulátor Nintendo DS kézikonzolra

Letöltés: (link)

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr264887361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

glezmen 2013.01.13. 11:53:11

erdekes hogy a blogban meg emlites szintjen sem talalkoztam a retro jatekok szempontjabol nagyon jelentos, sot, a legjobb megoldassal, a GPH kezikonzolaival (Wiz, Caanoo, vagy akar a regebbi GP2X)...
ColecoVision emulator (is) van rajuk :D

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2013.01.13. 13:43:16

@glezmen: igazából egyrészt az emulátorok itt a szoftveres különmegoldásokat jelentik, másrészt nagyjából egy kalap alá kellene venni őket, csak még nem tudom, hogy hardvermorzsa, gépismertető vagy hackemu rovat alatt:)

De tényleg gondolat szintjén már előjött a téma az agyamban, pl. a korábbi projektleírások - pl. N64 kézikonzolba építése - olvasása közben is. Majd lehet, hogy lesz belőle valami.

Pl. mostanában a GCW Zero, Pandora, meg ilyenek jöttek be
süti beállítások módosítása