Gépismertető- A keleti blokk- Lengyelország I.

2014. november 02.

A nyáron elkezdett sorozat második "könyvéhez" érkeztünk, ezúttal a lengyel számítógépekről lesz szó.

Mera-Elzab Meritum

meritum1.jpgAz 1974-ben Zabrze-ben alakult cég (Zakłady Urządzeń Komputerowych „Mera-Elzab”) kezdetben mérnöki számológépeket és lyukszalag-olvasókat gyártott, illetve később svéd licenc alapján monitorokat is.
A gyár fejlesztése során olyan új gépek jöttek, amelyek számítógépalkatrészek összeszerelésére is képessé tették őket, így merült fel a géptervezés- és gyártás ötlete.


Az első lengyel számítógépnek tekinthető hardver, 1983-ból, az első oktatási céllal készült számítógép. Az alapját az amerikai Tandy Radio Shack TRS-80 Model II adta, így az arra készült programok általában működhettek. A processzora egy ismert Z80 klón, az U880D volt (2,5 Mhz), amelyhez 14 kByte ROM társult.

Az első változat 16 kByte RAM memóriával, a későbbi pedig 48 kByte mennyiséggel rendelkezett. Mivel a basic parancsértelmező eleve 12 kByte méretet elfoglalt, nem igazán maradt túl sok hely a grafikus felbontásra sem. Az egy csatornás hang a kezdeti időkben a számítógépen, majd később a monitorra kivezetve szólalt meg (kompozit).

Meritum I (1983)
Memória: 16 kByte RAM
Videó: Monokróm, 64 / 32 x 16 (szöveges), 128 x 48 (félgrafikus mód)

Meritum II (1985)
Memória: 48 kByte RAM, 1 kByte V-RAM
Videó: Minimum 4 színnel, 64 / 32 x 16 (félgrafikus mód), 256 x 192 (4 árnyalatos szürke), 512 x 192 (monokróm)

meritum2.jpg

A fejlettebb modelben elhelyezett MER-DOS (+ CP/M 2.2) segítségével (is) lehetőség volt a hálózati képességek használatára, párhuzamos porttal és beépített lemezvezérlővel rendelkezett- lehetett külső lemezmeghajtókat csatlakoztatni. Ugyanakkor képessé tették a lengyel ékezetes karakterek használatára is.

A gép érdekes módon több helyről származó részekből állt; az 57 gombbal rendelkező QWERTY billentyűzet és a ház lengyel, a memóriák bolgár gyártmányok voltak. A lemezmeghajtók leginkább kelet-német termékek voltak (K 5600).



Az előző változat már szinte megjelenésekor elavultnak minősíthető volt (lásd grafika, memória), ez a változat vált az alapjává a további fejlesztéseknek is. Például tervben volt egy még egy grafikai kiegészítő processzor is, de nem lett belőle semmi.

 
Meritum III (1986)

A legutolsó, legritkább változat, körülbelül 100 darab készült prototípus-sorozatnak. A lengyel iskolaszámítógép-program idején versenyben volt, de végül az Elwro 800 junior nyert (lásd lentebb).

meritum3.jpg

Valószínűleg a más gépekkel való inkompatibilitása és a Mera-Elzab gyártási kapacitása lehetett az ok, hiszen a fejlesztett hardver tekintetében nem volt igazán hátrányban (a gyártásban csak egy maroknyian dolgoztak, évente pár száz darab készült a Meritum gépekből).

Processzor: Z80A (3,5 Mhz)
Memória: 64 kByte
Videó: 32 szín, 4 szürke - 256x192, monokróm 512x192 pixel felbontás, 64/32 x 16 (szöveges)
2 soros, 1 párhuzamos interfész, 5,25" lemezmeghajtó...

 

A Mera-Elzab még gyártott egy Intel 8080A (8085) alapokra helyezett számítógépet is, az Ipari automatizálási rendszerek Tudományos Intézetének megbízásából; tervezési és tudományos kutatási feladatokra. A gép egy 2 Mhz-es processzorral, 8 kByte ROM + 64 kByte RAM memóriával, 288x640 felbontással és CP/M 2.2 (+ ISIS-II) operációs rendszerrel.
A már ismert 2 floppylemezes rendszer (8" vagy 5,25") mellé lehetőség volt merevlemezt is csatlakoztatni. A ComPAN 8 néven ismert (és a fejlettebb ComPAN 16 is) rendszer hajlamos volt túlmelegedni, és a lemezmeghajtók sem álltak a helyzet magaslatán.

 Bónusz videó 1992-ből (link)

 

Mera-Elwro 800 junior sorozat

A Spectrum-kompatibilis gépet 1985-ben tervezték a poznani műszaki egyetemen, a lengyel oktatásügyi minisztérium megbízásából. A magyar iskolaszámítógép-programhoz hasonlóan a gépnek oktatási célra felhasználható, olcsó számítógépnek kellett lennie, sőt a már említett Spectrum-kompatibilitás is támasztott követelmény volt.

A gépek gyártása 1986 és 1989 között folyt az Elwro electronic gyárában, Wroclawban (ekkor a cég neve éppen Wrocławskie Zakłady Elektroniczne Mera-Elwro volt: innen a gép "családneve").

A cég 1959-es megalakulása és 1993-as megszűnése között szövegszerkesztő gépet, mainframe számítógépeket, valamint 8080-as alapú számítógépeket és elektronikus számológépeket is gyártott. Ez a cég volt az, amely a lengyel PONG-klónt (Elwro TVG-10) is gyártotta 1977-1983 között (ekkor a gyártást átadta az Ameprod cégnek: Ameprod TVG-10). Egyéb gépeiket a következő részben ismertetjük röviden.
A Mera-Elwro és a korábban említett Mera-Elzab esetében is a Zjednoczenia Przemysłu Automatyki i Aparatury Pomiarowej MERA (vagyis az állam alá tartozó MERA automatizálás-ipar és mérőműszerek egyesület, majd 83-tól szövetség) adta a Mera elnevezést (1964), de a vállalatok megalakulásukkor Elwro, illetve Meritum voltak.

elwro.jpg

 

A gép processzora egy Z80A (3,5 Mhz), amely mellett 24 kByte ROM és 64 KByte RAM foglalt helyet. Az operációs rendszer egy módosított CP/M, vagyis a CP/J volt; ennek segítségével lehetett hálózatba kötni a gépeket a Junet hálózati interfészeken keresztül. A grafikai felbontás 256x192 pixel volt 8 színnel megjelenítve, ehhez 32 vagy 64 x 24 karakteres felbontás tartozott.

A korábban játékpianóhoz használt fehér vagy barna műanyagdobozba (lásd a kottatartót...) háromféle változatot építettek be aszerint, hogy tanári avagy diák gépnek készült.

elwro800-2.jpg

Elwro 800 junior: prototípus
Elwro 800-2 junior: fejlesztett változat, diákok számára floppyvezérlés nélkül
Elwro 800-3 junior: tanári változat, floppyvezérléssel (link)

(Az interneten olvasott információ szerint a kezdeti időkben a gépekhez használt magyar gyártmányú lemezegységek jártak, amelyek nem csak a lemezeket voltak képesek használhatatlanná tenni, de a hálózatba kötött gépeket is képesek voltak olykor térdre kényszeríteni... később az Elwro átállt a kelet-német egységekre. Megbízható lengyel forrásból megtudtam, hogy ez az információ téves, tehát áthúzásra kerül. Korábban is azért raktam zárójelbe, mert nem volt biztos...)

elwro800-4.jpg

A megbízható, interferencia-mentes hálózati JUNET a megosztott lemezmeghajtók és a printerek elérésére szolgált - későbbi fejlesztések lehetővé tették, hogy pl. a tanári számítógépek PC-re cserélése után is csatlakoztatni lehessen a már kiépített hálózatot.

 

A széria legvégére készült egy prototípusnak megmaradt változat is, az Elwro 804 Junior PC, amelyből alig több, mint 100 készülhetett (a többiből az első években készült több száz, összesen 9000).

Igazából ez egy floppyvezérlővel és a hozzá tartozó 3,5" floppymeghajtóval (720 kByte) egybeépített 800 junior. A korábbi gépeknél a lemez kapacitása 150-700 kByte között mozgott.

 

 Folytatása következik...

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr36854457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása