Hardvermorzsa- Prototípusok, nem megjelent és fejlesztői hardverek IV.

2016. január 24.

Mielőtt folytatnánk a múltkori részben megkezdett Atari-folyamot, egy kis felfrissülésként néhány nem Atari prototípus, fejlesztői hardver következzék a sorban.

Philips In2IT (Kidcom)

Megjelenés, bemutatás ideje: 1996

in2it.jpgA kilencvenes évek közepén fejlesztett PDA (-szerű) hardver, amelyet gyerekek (elsősorban fiatal lányok) számára terveztek. A tervezésbe (mármint a design-tervezésbe, nem a hardver-tervezésbe) számos gyereket bevontak- megkérték őket, hogy fejezzék ki magukat azzal kapcsolatban, mit tartanak ideálisnak egy ilyen termék esetében.

Az egyik csoportól olyat kértek, hogy írjanak le egy történetet, amelyben a termék szerepet játszhatna (vagyis, hogy mire használnák a történetben), másokat pedig a használt számítógépük, könyveik, szobájuk bemutatására (fényképezésére) kértek (hogy mit tartanak fontosnak bemutatni ezeken a tárgyakon).

A terméket így szórakoztató, kreatív, személyreszabott, kommunikációra is használható (lásd a korszak csevegőszobái) irányba fejlesztették. A kézikonzol végeredményben oktatási célzatú hardvernek készült, amelyben ötvözve lett volna a napló, címjegyzék, ébresztőóra, fotóalbum, levélírásra használt szerkesztő (mint egyes normál PDA-k esetében) néhány egyedi programmal (rajzprogram, zenekészítő program, bioritmus-készítő, stb.) A hardver tollal volt vezérelhető, audió kimenettel, infravörös csatlakozási lehetőséggel rendelkezett (ezek a lehetőségek akkoriban az egyik első "megvalósításukhoz" jutottak volna a géppel).

Körülbelül 100 darab prototípus (amely eszközök talán egymástól is különbözhettek) változat készült (a Philips belső tesztelésére), illetve 5 legyártott sorozatszámos darab került tesztelésre a célközönséghez Finnországban is. Érdekesség, hogy bennfentes infók szerint ezek a legyártott példányok a Philips magyarországi gyárában készültek (ami sajnos már bezárt).

A kézikonzolhoz 7-14 program is készült, de végül nem jelentették meg, részben a hardverrel felmerült hibák, illetve a gyorsan változó trendekből adódó üzleti kockázat miatt.

Control-Vision

Bemutatás, megjelenés ideje: 1989

Bár részben megemlítésre került a VHS-alapú játékok ismertetőjénél (link), de itt kicsit bővebben írunk. A fejlesztés még 1985-ben kezdődött. A NEMO (Never Ever Mention Outside) kódnevű (Control-Vision néven is ismert) hardvert Tom Zito fejlesztette ki. Az Atari alapítójának (Nolan Bushnell) játékfejlesztő cége, az Axlon, és a Hasbro játékgyártó cég közös terve volt egy új konzol tervezése és gyártása (később Bushnell egy Isix nevű céget alapított a munka folytatására).

A fejlesztés első lépcsője egy módosított Colecovision gép volt, amely különböző képeket sugárzott a VHS kazetta lejátszott jelére.A következő lépés egy befektető (jelen esetben a Hasbro) belépése volt 7 millió dollárral. Ezen együttműködés miatt1986-ra 3 próbajáték készült el, a Bottom of the Ninth Inning (egy baseball-játék), egy interaktív zenés videó a The Cars együttes You might think I'm crazy számára, valamint a Scene of the crime (egy rövid koncepciós tervezet, krimijátékra).
A NEMO prototípusának (a Hasbro fejeseinek 1986 decemberében tartott) bemutatója alatt felvett videó megtalálható a Night Trap játék Sega CD változatán (egy kód beírása után). A videón pedig éppen az akkor még csak Scene of the crime néven futó Night Trap prototípus játékkal játszanak (érdekes mód szinte csak az utolsó pillanatokban látható a játék és a konzol-prototípus.

Volt még tervbe véve egy John Madden-cím (amerikai futball), illetve egy Rendőrakadémia-játék is, de ezekből nem lett semmi. Mivel a hardver soha nem került ki még csak tesztelőkhöz sem, nem igazán tudni, valójában hogy működött volna.

Több lett azonban a Sewer Shark nevű projektből, amelyet Zito kb. 3 millió dollárból forgatott le- ugyanis ez egy FMV-alapú akciójáték volt. Azonban mire a Sewer Shark felvételei elkészültek, a Hasbro 1988 legvégén kilépett a projektből. A konzol 1989 januárjában jelent volna meg, de a Hasbro a várható ár miatt fújta le az egészet - 300 dollár körüli árával esélye nem lett volna a korabeli NES vagy a Sega Genesis ellen.

A Sewer Shark és a Night trap játék jogait (a többivel együtt) Zito megvette, így a későbbi cége segítségével megjelenhettek a CD alapú platformokra (Sega CD, illetve 3DO), a kilencvenes évek elején. A Sega a Sega CD megjelenésekor keresett premier-tartalmat a konzolhoz, így megkeresték Zito cégét, a Digital Picturest.

 
A 3DO gépek

A 3DO nem kiadott változatairól és prototípusairól nem írtunk (link) ennyit (mint az előző NEMO-ról), szóval most egy kalap alá vesszük őket.

Samsung 3DO player (1997)- Samsung változat, beépített MPEG-II és Dolby Pro-Logic AC3 képességekkel, céljuk volt az, hogy kombinálják a saját DVD-processzorfejlesztésükkel, egyedi hardvert hozzanak létre.
AT&T 3DO player (1994)- Az amerikai telekommunikációs vállalat, az AT&T is szándékozott 3DO konzolt kiadni, amelyben beépített modem lett volna, online szolgáltatáshoz
Toshiba 3DO (1995)- hordozható 3DO-t, ezzel együtt autónavigációs rendszert szerettek volna létrehozni.

Ezek a cégek ugyan megszerezték a hardver-licencet, de egyik se igazán jutott túl a prototípus szintjén. Ezeken kívül azonban még a konzol utódjának szánt Panasonic M2-re térünk ki. A prototípusok, nem megjelent hardverek közé azért került be az M2, mert eredeti konzol formájában nem jelent meg, csak alapját képezte más hardvereknek. A rendszer alapját egy 2x66,7 Mhz sebességű PowerPC 602 kombó adta, amelyet 10 segédchip segített- 16,7 millió színből álló palettából volt képes 320x240 - 720x480 pixel felbontást előkapni, a 32 csatornás hangja mellé. Prototípus változatában kb. egy tucatnyi program készült el rá, elsősorban multimédiás alkalmazások és néhány játékprototípus.

A 3DO már 1995-ben elkezdett dolgozni a 32 bites 3DO konzol utódján, illetve először még csak az eredeti hardverhez szántak egy 64 bites kiegészítőt, amelyet Mark 2 Accelerator néven (avagy M2) akartak megjelentetni. Azonban a 3DO még ugyanebben az évben eladta a technológiát 100 millió dollárért a Matsushita (Panasonic) cégnek, akik viszont úgy döntöttek majdnem 2 évnyi fejlesztés-tervezés után, hogy nem lépnek vele a konzolpiacra... (az "új" konzolban, és az elődjében se igazán bíztak a külsős fejlesztők, a konzolra való fejlesztés se volt igazán könnyű a konkurenciákhoz képest, a konzolpiacot eleve zsúfoltnak tartották akkoriban, stb.)

Ezzel együtt azonban nem tűnt el azonnal a fejlesztés, hiszen a hardvert gyorsan felhasználták egy új multimédia-lejátszó alapjaként, vagyis 1998-ban megjelentették a Panasonic M2 Interactive Media player néven ismert eszközt, cégek, közületek számára elsősorban. A gép terminálkijelzőként, promóciót sugárzó gépként, kiállítások bemutatójaként, vagy hasonló felhasználásra készült.

Az M2 hardvere alapja volt egy Konami játéktermi gépnek is, de mivel CD-alapú töltéssel rendelkezett (egy játéktermi gép...), nem volt túlságosan sikeres, csak 5 játék jelent meg rá.

konamim2.jpgKésőbb banki automatákban, japán kávégépekben, interaktív információs pultokban "fejezte be" pályafutását...
Az M2 hardverek, amelyek nem ilyen helyekre kerültek, tehát még a konzol korszakából léteznek, jelentős gyűjtői értéket képviselnek, hiszen ilyenekből talán kevesebb, mint egy tucat van. Ilyenek pl. a teljes devkitek (fejlesztői rendszer), korai állapotú platformok, meghajtók, fejlesztői kártyák, stb. Például a Panasonic FZ-DR21 egy ilyen, M2 fejlesztői hardver volt

m2pres.jpg

Megjelenés, bemutatás ideje: 1997-1998

Panasonic FZ-21S: 4x CD-ROM, PCMCIA slot ethernet, modem, merevlemez fogadására...
Panasonic FZ-35S: DVD-ROM, bővített memória, LS-120 lemez, modem/LAN, merevlemez-opció
Panasonic FZ-55: Monitoros kioszk-hardver, CD vagy DVD, merevlemezzel vagy nélküle
Ezen kívül létezett 3 féle M2 prototípus is, amelyből egyet a Goldstar, kettőt a gyártó készített el

m2fz21.jpg m2fz-35s.png
FZ-21S FZ-35S

 


Magnavox Odyssey 3 (Command Center)

Megjelenés, bemutatás ideje: 1983

odyssey2.jpgA Magnavox konzolokról már több, mint 3 éve írtunk (link), de akkor pl. kimaradt néhány bővebb infó a külföldi változatokról, illetve a tervezett új gépről is. Az Odyssey 2 gépet már 1978-ban megjelentették Európában, de ott Philips Videopac G7000 néven (hiszen a Philips volt a Magnavox anyacége ekkor már, és az ismertebb nevet használták). Pl. az alap változatból létezett Philips Videopac C52 (francia), Radiola Jet 25 (francia), Philips G7000 CSV (német), Schneider 7000, és Siera G7000 (belga) néven is.

 
g7400.jpgA konzol egyik változata volt a G7200, amely beépített 9 colos fekete-fehér monitorral rendelkezett, ezt sem kerülték el az új testvérek; Radiola Jet27, Schneider 7200.
Ekkoriban jelent meg a legritkább (a prototípusokat nem számolva) Videopac masina is, a Philips N-60 (csak Franciaországban és Hollandiában jelent meg, kis darabszámban.
A következő változat a 7400/7401 sorozat (Philips G7400, Radiola Jet47, Schneider 74+, Siera G7400, Radiola Jet471, Brandt Jopac, SABA Jopac) volt, amely leginkább kapcsolódik ide.

Mint a legfejlettebb, a Videopac + G7400-as az európai párja, így annak a szintnek lehet tekinteni (körülbelül) a címben is említett konzolt. Amerikában 1983-ban a gyártó érzékelve az amúgy sem acélos eladások csökkenését (a konzol Európában sokkal jobban fogyott, több játék kiadást pl. az itteni sikerek után vállaltak be fejlesztők is), elhatározta, hogy gyorsan új amerikai konzol-kiadással kell előrukkolnia.
Belekezdtek az Odyssey 3 fejlesztébe, amelyet a sajtó előtt már Command center névvel illettek. A konzol elődjénél több memóriával rendelkezett volna (16 kByte ROM és 16 kByte RAM az előd 1 kByte ROM és 64 byte! RAM memóriájához képest), fejlettebb grafikai képességel, ugyanakkor prototípusok készültek a 300 baud sebességű modemből és a már valamennyire ismert beszédszintézer ezzel kompatibilis változatából.

Az elődhöz képest fejlettebb (nem membrán), valódi billentyűzet, illetve joysticktartó is tartozott a rendszerhez. A legnagyobb terv az lett volna, hogy olyan interfészt terveznek, amellyel össze lehetett volna kapcsolni a Philips lézerlemez-lejátszókkal, igen komoly háttértárat, teljesítményt adva a konzolnak.

Végül azonban a vezetőség nem jelentette meg a prototípus állapotba (egy-két prototípus játékkal is rendelkező) került hardvert, nem bíztak annyira a képességeiben, az olcsóbb számítógépekkel szemben (meg ugye, a 83/84-es videójáték-válság is épp folyamatban volt...)

 
Az Atari 5200 Supersystem elődei

Az Atari 2600 utódjául megjelent hardver fejlesztése már 1980 környékén elkezdődött, ahogy a nagy nevű előd egyre inkább "korosodni kezdett". Elsősorban az Intellivision új konzoljának legyőzésére (amelyet az Atari 2600 egyik kihívójának tartottak, hiszen pl. a reklámokban magát is annak állította be).

a3200.jpgKezdetben teljesen új konzolt akartak létrehozni, amely már 10 bites processzorral, több memóriával (2 kByte memória az Atari 2600-as 128 byte memóriájához képest), fejlesztett videó- és audió képességekkel bírt volna (pl. beépített beszédszintézerrel). Az Atari 3200-nak, Super-Stella vagy Sylvia kódnéven (az A2600 prototípusát hívták Stellának, az egyik fejlesztő biciklije után) hívott hardver még a korábbi játékok futtatására is képes lett volna, az új programok mellett.


Azonban a legenda szerint a programozók nagy nehézséggel voltak képesek programozni a hardvert, így a belsős (de még valószínű a külsős) programok írása nehézségekbe ütközött volna.
Pedig kezdetben annyira bíztak az új tervben, illetve formában, hogy még a hivatalos Sears-változat tervezésébe is belekezdtek (az Atari 2600 Sears-hálózat és név alatt eladott változatai Sears Video Arcade néven futottak először), amelynek Sears Super Arcade II lett volna a neve.

a5200systemx.jpgÍgy az Atari 3200: System X nem tudott megjelenni; és mivel az Intellivision kezdett belehúzni, muszáj volt gyors, könnyebben programozható, de mégis fejlettebb hardverrel előállni. Ezt úgy oldották meg, hogy az Atari háziszámítógépek (Atari 400/800) technológiáját helyezték egy videójáték-konzolba.
Ezen új változat a tervezés alatt szintén kapott egy hangzatos nevet: Atari (System X) PAM (Personal Arcade Machine).


Azonban végül nem ez lett a neve, az Atari az Atari 5200 név mellett döntött, hogy szemléltessék, a korábbi változatnál kétszer erősebb az új konzoljuk. Ezen tervezés és promózás ideje alatt készültek prototípusok, Atari Video System X feliratozással (bár a későbbi 5200-as külsejét kapták).

a5100.jpgAz Atari 5200 hatalmas konzol volt (pl. volt controller-tartója), és bár ez presztízskérdésnek is tekinthető volt, de rájöttek, hogy mégis túl nagy, és drágább a kelleténél (gondolva a doboz gyártására, vagy a súlyosabb hardver szállítási költségeire). Így elkezdtek tervezni egy kisebb méretű konzolt; ebből lett az Atari 5100 (avagy 5200jr.) prototípus, amely fontos tényezőiben megegyezett az Atari 5200-al.

Azonban mivel az Atari 5200 Supersystem nem volt sikernek tekinthető (1984 májusában bejelentették az Atari 7800-at, az utódot- így körülbelül két év után lezárták az 5200-érát, kicsivel több, mint 1 millió eladott példány után), az olcsósított változatból sem lett semmi, és csak néhány darab működő példány maradt fenn a tervezésből.

 

Folytatása következik...

A bejegyzés trackback címe:

https://retemu.blog.hu/api/trackback/id/tr428283784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása