Egy kis kitöltésnek válogatásvideókat linkelek, az elmúlt évtizedek konzoljainak indítóképernyőivel, videóival a főszerepben. Lehet, hogy egyeseknek már ismert, de többeknek az újdonság érdekességével hathat...
Először egy fél órás videó következik GamingPalooza szerkesztésében
Sega Master System, Nintendo Famicom, Sega Genesis, Sega CD, Amiga CD32, CDTV, FM Towns, JVC X'eye, Pioneer Laseractive, Virtual Boy, PC-FX, Atari Jaguar, Playstation, Sega Saturn, 3DO, Nintendo 64, Gamecube, Xbox, Gameboy, Neo-Geo, és különböző fajtái, ráadásnak pedig számos SEGA játék bootképernyője, hiszen ott minden játék indításakor más és más fogadott minket.
Elég sokat (számszerint 87-et) tartalmaz ez a kétrészes videó is, amely olyanokat is felvonultat, amelyet az előzőben nem láthattunk - ellenben ennek ellenkezője is előfordulhat :) (link1, link2)
Ráadásként pedig válogatások SEGA játékindítóképernyőkből (link), illetve Nintendo Gamecube indítóképernyőkből (link).
Nos természetesen számos konzol a változatától függően más és más indítóképernyőt kaphatott annak idején. Számított az, hogy PAL vagy NTSC, hogy melyik revízió, illetve hogy mely kiegészítő (pl. Megadrive) volt csatlakoztatva. A több gyártó által készített konzolok (pl. 3DO) is más és más kezdőanimációval örvendeztették meg a felhasználókat. Ezen pár link bemutatta ezek sokszínűségét a teljesség igénye nélkül