Egy hónap híján hét évvel ezelőtt, 2012. március 20-án indult el a Retemu.blog.hu, amelyet mindvégig egyedül szerkesztettem - kisebb-nagyobb szünetekkel tarkítva. Néhány poszt megosztásra is került a blog.hu ajánlódobozában, index2 főoldalon (ezek minden esetben az általam is kedvelt Gépismertető rovat posztjai voltak, természetesen főleg a magyar számítógépek kerültek rivaldafénybe ezen megosztásoknál).
Már az elmúlt év összesen 5 darab posztja is előrevetítette azt, ami most véglegesen realizálódott: nem rendelkezem már annyi idővel és "elhivatottsággal", hogy a blogot akárcsak minimális szinten is tartalommal bővítsem.
Ezért úgy határoztam, hogy a Retemu.blog.hu általam történő szerkesztésének vége, az oldal ilyen módon lezárásra kerül. Az elmúlt év végén még tervben volt egy új helyszínre való "költözés", de ennek az előkészületei sem mentek olyan irányba, amely az új honlap "életre hívását" egyáltalán indokolták volna.
Azt egyáltalán nem zárom ki, hogy vendégírásokat eszközöljek majd egy másik oldalon, felületen (amelynek készítése elvileg folyamatban van más által), de "vezetője", "egy személyes szerkesztője" nem leszek sem ennek az oldalnak, sem más ilyen témával foglalkozó oldalnak.
Amennyiben valaki úgy gondolja, hogy megpróbálkozik azzal, amit itt eddig csináltam, és érdekli az oldal továbbvitele, annak megbeszélés után szerkesztői teljes jogosultságot adok, hogy továbbvigye.
Ha valaki ilyen témában már készít ilyen oldalt, ahová tartalomként megfelelő lenne bármely itt megjelent írás, előzetesen engedélyt adok rá, amennyiben feltünteti, hogy ki az eredeti szerző (Sunsetjoy), valamint honnan került átemelésre (retemu.blog.hu).
Amennyiben így teszel, utólag is szólhatsz, megköszönöm.
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK a látogatásokat, a megosztásokat, a hozzászólásokat az elmúlt évekből!
Retróban és élményekben gazdag további minden jót!
Az Acorn Eurocard rendszerek rack alapú számítógépek voltak, amelyek a MOS 6502 processzora köré épültek, illetve a különböző perifériák és bővítések (RAM bővítés, BASIC parancsértelmező, lemezvezérlő, processzorvezérlők, hálózati kártyák, karakterbővítő kártyák) külön-külön kártyán foglaltak helyet, amelyeket össze lehetett kapcsolni/építeni a közös házban.
A Polytechnic szóból képezték a számítógép nevét, hiszen a céljuk az oktatásban növekvő igény kielégítése volt a számítógépek használata terén.
A fagyos* Chicagoban tartott Winter Consumer Electronic Show keretein belül a Commodore bemutatta PET 2001 számítógépének prototípusát, amelynek első száz darabját októberben szállították a megrendelőknek.
1982
Ismét csak a Winter Consumer Electronic Show-n került bemutatásra az amerikai Spectravideo cég SV-318 jelű számítógépe 300 dollár kezdő áron (illetve a külön beszerezhető 525 dolláros lemezes meghajtó).
A kezdeti "érdektelenséget", ami a '86 őszén prezentált gépet övezte, kellő marketinggel sikerült javítani, így az új számítógépcsalád jobb indulást tudott elérni.
Hang terén nemcsak az X1 sorozatban megismert Yamaha 2151 8 csatornás FM-chip, hanem a kiegészítőként használt OKI MSM6258V 4 mono csatornás ADPCM is rendelkezésre állt.
Mielőtt rátérnénk az X1 változatra, érdemes visszatekinteni oda, ahonnan kifejlődött, vagyis a Sharp MZ-sorozatú számítógépeire.
A ZVT (Zavody automatizace a vypocetni techniky) által készített számítógépcsalád, amelynek első változata 1985-86 körül jelent meg.
Az 1990-ben útjára indult Wing Commander franchise első ide illő darabja az 1996-ban bemutatásra került Wing Commander Academy rajzfilmsorozat.
Az 1992-ben indult Mortal Kombat-franchise több, mint húsz játékot tudhat magáénak. A két élőszereplős mozifilm többeknek ismerős lehet (Mortal Kombat, 1995-ből és a Mortal Kombat 2: A második menet 1997-ből), de a többi talán már nem annyira.
Alaphelyzetben a beépített BASIC-G parancsértelmező működött (vagy a beépített rendszermonitor) a kazettás háttértárral együttműködve.